Önkormányzat
2020. February 12.

Elfogadták a költségvetést

Kedden tartotta meg munkaterv szerinti ülését Oroszlány Város Képviselőtestülete. Elsőként zárt ülésen tárgyalták meg az útberuházások megvalósításának kérdéseit a TOP-4.3.1-16-KO1-2017-0001 azonosítószámú pályázat keretében.

Második napirendi pontként az Önkormányzat saját bevételének, valamint adósságot keletkeztető ügyleteiből eredő fizetési kötelezettségeinek a költségvetési évet követő három évre várható összegéről szóló határozati javaslatot fogadták el.

Ezek után került sor a 2020. évi költségvetés megvitatására. Mint azt Lazók Zoltán polgármester bevezetőjében elmondta: a tárgyévi költségvetés kialakítását a költségvetési koncepció elkészítése előzte meg. Az ott javasolt ütemterv szerint került sor a szervezeti egységek, intézmények, gazdasági társaságok vezetőivel az egyeztetésre a költségek és kiadások csökkentése érdekében.

Az Önkormányzat működésének pénzügyi kereteit a rendelkezésre álló források szabják meg, melyek egyre csökkenő részét a saját bevételek képezik. Oroszlány saját bevételeinek kiemelkedő hányadát, közel 50%-át a helyi adóbevételek teszik ki. Pályázatból, illetve ingatlanértékesítésből származó felhalmozási célú bevétel várhatóan több mint 900 millió forint lesz.

A rendelet tervezet bruttó 2.2 milliárd forintot biztosít fejlesztési elképzelések megvalósítására. 10 millió forint tartalékként áll rendelkezésre, amit pályázati források és egyéb jelenleg nem ismert bevételek bevonásával kívánnak tovább bővíteni. Várhatóan közel 197 millió forintot fordítanak szennyvízhálózat felújítására.

Az idei évre tervezett közel 500 millió forint nagyságrendű hitelfelvétel kizárólag olyan felhalmozási kiadások fedezetének megteremtését célozza, amelyek az Önkormányzat törvényben meghatározott kötelező feladatainak ellátásához szükségesek. Ebből a keretből megvalósítani kívánt fejlesztések: közutak, hidak, parkolók építése és felújítása, a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtár Oroszlány lifttel történő akadálymentesítése, közvilágítás fejlesztés, óvoda felújítás.

További tervezett fejlesztések közé tartozik többek között a kajakház felújítása, térfigyelő kamerarendszer bővítése, játszótéri eszközök pótlása, parkok és közterületek utcabútorainak cseréje.

A hozzászólásokból az derült ki, hogy a szakbizottságok tagjainak többsége megalapozottnak, tarthatónak látja a költségvetés fő számait. A testületi ülésen helyben kiosztásra került, a javasolt módosítást tartalmazó költségvetési rendeletet és mellékleteit, illetve az előterjesztés módosított táblázatát a grémium 8-4 arányban elfogadta.

A 2020-as költségvetés teljes anyaga és mellékletei megtekinthetők a város weboldalán.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek