Sport
2020. March 13.

Vereség zárt kapuk mögött

Szolnoki győzelme után bizakodva várhatta az OSE Lions kosárlabdacsapata a hétközi fordulót hazai pályán, ahol a harmadik helyezett Paksot fogadta. A végsőkig kivárva, nehéz döntést hozott az egyesület a mérkőzés rendezésével kapcsolatban, ugyanis hasonlóan a forduló többi mérkőzéséhez, itt is zárt kapuk mögött rendezték meg a találkozót.

Ennek megfelelően üres lelátó előtt került feldobásra a labda, csöndben kezdték meg a felek a küzdelmet. Nagy iramban, mindkét csapat eredményes támadójátékával kezdődött az első játékrész. A kezdést követően ellépni látszott a vendég alakulat, azonban főleg Rizvic és Abell pontjaival visszakapaszkodott az oroszlányi gárda.

Pont gazdag első negyed (30-31) után Mohácsi triplájával indult a második játékrész, azonban nem örülhettek sokáig a hazaiak, ugyanis főleg Lóránt révén egyenlített, majd át is vette a vezetést a paksi együttes. A mérkőzés ezen szakaszán látszott már (félidő 48-55), hogy a védekezésén szigorítani kellene az OSE-nak. A fordulást követően az Atomerőmű csapatának sikerült szigorítania a védekezésén és egy 11-4-es futással el is lépett. A házigazdák trénere időkéréssel próbálta meg rendbe tenni a fejeket, vissza is jöttek 10 ponton belülre, viszont a negyed végén ismét a paksiaknak jött ki a lépés, Kovács triplájával 16 pontosra növelték az előnyüket. A negyedik etap első felében mindkét csapat kissé megállt a pontgyártásban, a helyi együttes próbált visszakapaszkodni, közelebb férkőzni a vendégekhez, de ezen az estén a gyenge védekezésük és a sok kapott pont megpecsételte a sorsukat.

A mérkőzés végéhez közeledve a kevesebb lehetőséget kapó játékosok is pályára léptek oroszlányi színekben, azonban ők sem tudták megnehezíteni ezen az estén a Paks dolgát.

OSE Lions – Atomerőmű SE 81-105

Sebastjan Krasovec /OSE Lions/ vezetőedző nyilatkozata a mérkőzés után: „Gratulálok a Paksnak, könnyedén győztek ellenünk. Már a mérkőzés elejétől fogva túl puhák voltunk, nem használtuk ki a faultjainkat. Egy ilyen fizikális csapat ellen így nem lehet játszani. Minden negyedet megnyerve győztek a találkozón, megérdemlik a gratulációt, találkozunk még a kupában, ahol javíthatunk. Sok sikert kívánok nekik a szezon hátralévő részére, folytassák a győzelmi sorozatot, szükségünk van arra, hogy győzzenek az ellenfeleink ellen is.”

Forrás: oselions.hu


Elérhetőségeink

  • Oroszlány Város Polgármesteri Hivatala
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek