Koronavírus
2020. március 21.

Fontos jogi tudnivalók

Mikor mehetünk táppénzre, szabadságra a vírus miatt? Az ügyvédi kamara elnöke válaszol.

Immár hónapok óta a koronavírustól hangos a sajtó. Március 11-től járványügyi veszélyhelyzet van hazánkban. A járvány nemcsak az egészségünkre, de mindennapi életünkre is komoly hatással van. Érinti megkötött szerződéseink teljesítését, munkaviszonyunkat, és életünk sok egyéb területét is. Dr. Becker Tibor ügyvédet, a megyei ügyvédi kamara elnökét kértük arra, hogy segítsen az eligazodásban.

Miként kezeli a jog az egyes szerződések járvány miatti lehetetlenülését, a március 18-án érvényes jogszabályok tükrében?
– Amennyiben egy szerződés teljesítése igazoltan a járvány, vagy annak következményei miatt hiúsul meg, vagy teljesítése késedelmes lesz, úgy ez vis maior helyzetnek minősül. Ez olyan okot jelent, amelyért egyik fél sem felelős, amelyet egyik fél sem volt képes elhárítani. Ha a már teljesített pénzbeli szolgáltatásnak megfelelő ellenszolgáltatást a másik fél még nem teljesítette, a pénz visszajár.

– Mint például?
– Ilyen okból követelhetőek vissza a már lefoglalt és kifizetett szállások vagy repülőjegyek díjai, ha karantén, határzár, vagy a járat járványügyi törlése miatt az utazás meghiúsul.

Ilyen a már kifizetett színházjegy, bármilyen belépő olyan rendezvényre, amely járványügyi okokból elmarad. A veszélyhelyzet alatt rendkívüli jogrend alkalmazandó, mely során a kormányrendeletekkel módosíthatja a felek között fennálló szerződéseket. Ezt tette március 18-án is azzal, amikor december 31-ig terjedő fizetési moratóriumot állapított meg a pénzügyi szerződésekből eredő adósi kötelezettségek teljesítésére.

– Hogyan érinti a munkavállalókat a járvány? Jár-e munkabér vagy ellátás részükre, ha karanténba kerülnek, vagy ha a munkáltató egyszerűen biztonsági okból hazaküldi őket.
– Ha megbetegszik valaki – akár a koronavírustól, akár bármilyen más kórokozótól –, úgy részére a keresőképtelenség időtartama alatt táppénzes ellátás jár. Ha az országos tiszti főorvos által elrendelt hivatalos karanténba kerül valaki, akkor a munkavégzés több esetben nem oldható meg, így nem tudnak a munkavállalók a munkavégzés helyén megjelenni. Részükre nem jár a bér, ugyanis ez a munkáltató által elháríthatatlan külső oknak minősül. A tb-szabályok szerint, ha járványügyi zárlat miatt valaki nem tud a munkahelyén megjelenni, és más helyen, munkakörben nem foglalkoztatható, úgy – még ha tünetmentes is – keresőképtelennek tekintendő, táppénzre jogosult. A hivatalos karantén idején tehát táppénzellátást kapnának a munkavállalók.

– És egyéb esetekben?
– Akkor, ha a munkáltató saját döntése alapján, de hivatalosan elrendelt karantén nélkül kötelezi a munkavállalót arra, hogy otthon maradjon, az állásidő miatt, fő szabály szerint, az alapbér jár. Ha a munkavállaló hatósági karantén nélkül nem kíván munkát végezni, de a munkáltató foglalkoztatná, úgy számára csak a szabadság lehetősége marad. Ez arra az esetre is igaz, ha a hatósági intézkedés miatt bezárt iskolák tanulóit nem tudják a szülők elhelyezni, és otthon szeretnének velük maradni. Az oktatási intézmények a bezárás ellenére is kötelesek gondoskodni azon tanulók felügyeletéről, akikről a szülők így nem tudnak. Nagyon sok munkáltató megegyezésre törekszik a munkavállalókkal, például úgy, hogy a működés leállása miatt a dolgozóikkal az alapbér alatti juttatásban egyeznek meg, a kölcsönös nehézségek elismerése miatt. A kormány március 18-ai rendelete emellett lehetőséget biztosít a munkarend és otthoni munkavégzés rugalmasabb elrendelésére is.

– Mire számítanak az ügyvédek a járvány miatt? Akár több jogvitára, perre is?
– Bizonyosan nem. A bírósági peres ügyek intézése során a törvényszékek elnökei már bevezettek óvintézkedéseket, 2020. március 15. napjától pedig a kormány rendkívüli ítélkezési szünetet rendelt el. Az ügyvéd kollégák az utóbbi két hétben a személyesen megjelenő ügyfelek számának drasztikus csökkenéséről, a szerződéskötések számának visszaeséséről számolnak be. Ez persze nem jelenti azt, hogy az embereket ebben a nehéz időszakban nem érdekelnék az őket megillető jogok, de a személyes kontaktust inkább igyekeznek kerülni.

– Mire készül az ügyvédi kar a járvány időszaka alatt?
– Az egész társadalmat, így az ügyvédeket is érintő nehézségekre, súlyos próbatételekre. Fontos közegészségügyi szempontból is a rendszeres személyes megbeszélések kerülése ebben az időszakban, de ez nem azt jelenti, hogy a jogkeresők ne tudnának ügyvédhez fordulni ilyenkor. A kollégák elérhetőek, megkereshetőek telefonos és elektronikus elérhetőségeiken, adataikról a Komárom-Esztergom Megyei Ügyvédi Kamara honlapján is tájékozódhatnak.

Forrás: kemma.hu


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek