Sport
2020. April 22.

Az oroszlányi oroszlánbarlang

A tizenkettedik (hatodik, nyolcadik stb.) ember – mondják a fanatikus szurkolókra, a megfelelő számot használva sportágtól függően. A meghatározás az OSE Lions élvonalbeli férfi kosárlabdacsapatának szimpatizánsaira is igaz, mindezt pedig a számok is alátámasztják.

Igazi oroszlánbarlangnak bizonyult a mögöttünk hagyott szezonban (is) az oroszlányi Krajnyik „Akác” András Sportcsarnok. Nem túlzás állítani, a fanatikusok varázslatos hangulatot teremtettek, mely sok esetben a győzelemig repítette kedvenceiket. A teljesség igénye nélkül: az OSE csarnokában elvérzett többek között a bajnoki címvédő Falco, a Szolnok, de nem sokon múlott a Körmend, valamint az Alba Fehérvár két vállra fektetése sem hazai környezetben.

És akkor a már említett adatokról: a klub hivatalos honlapja összesítette a 2019/2020-as szezon hazai nézőszámait és az azzal kapcsolatos statisztikai mutatókat, érdekességeket. Ebből kiderül, hogy a hazai mérkőzéseket összesen 13.158 fő tekintette meg, ez 1316-os átlag nézőszámot jelent mérkőzésenként. Az oroszlányi csarnok férőhelyeinek kihasználtsága 89%-os volt. Figyelemre méltó, hogy ezzel az összes csapatsportot nézve az ország első 30 csapatában lettek volna!

A nézőcsúcsot a január eleji, Körmend elleni találkozó jelentette, hivatalosan 1473 nézőt regisztráltak, Vas megyéből is számos vendégszimpatizáns érkezett. A szezon második felében már a mérkőzések előtti napokban elfogyott a hazai jegyek 80 %-a, 3-4 órával a meccsek előtt pedig már nem lehetett jegyet kapni.

Az összesítés kitér rá: mind a hazai, mind pedig a vendég¬oldalon sok család, illetve fiatalok és idősek is egyaránt látogatták a mérkőzéseket. A nézők egyre szélesebb körből érkeztek, a környékbeli városokon túl más régiókból, de még külföldről is látogatták az oroszlányi csarnokot meccsnapokon.

Forrás: kemma.hu


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek