A III. század elején, a keresztényüldözések idején egy fiatal római keresztény fiú a hite mellett tanúságot tesz, mire a császár parancsára lefejezik. Pongrác vértanúhalála után kb. 80 évvel, Kr.u. 384 május 13-án, pünkösdhétfőn a rajnavidéki Maastricht idős püspöke, Szervác örök nyugalomra tér. A püspök sírját állítólag sosem lepte be a hó, később búcsújáró hellyé vált a fölé emelt templom. Szintén még a 3. század elején egy gazdag sáfár, Bonifatius isteni jelet kap, melynek hatására megkeresztelkedik. Tarsusba utazik, hogy vértanúk holttesteinek felkeresésével üdvöt nyerjen. Ott elfogják, és május 14-én kegyetlenül kivégzik.

A fent említett három férfiút, Szervác, Pongrác és Bonifác szenteket összeköti, hogy az egyházi kalendáriumban rögzített névnapjaikon (május 12, 13, 14) a tapasztalat szerint a melegedő időjárás rendszerint lehűl, akár fagy is lehet, innen ered közös nevük is: a fagyosszentek.

A fagyosszentek napjain bekövetkező lehűlés a kisarjadt rügyeket vagy a vetést tönkreteheti. A várható májusi fagyok miatt a kényesebb növények palántáit (uborka, paradicsom, bab) csak a fagyosszentek után ültették ki a szabadba. A regulák szerint ha ilyenkor nagy a hideg, az ősz is hosszú lesz.