Hír
2020. május 20.

Szerdától több dohánytermék is eltűnik a boltokból

Május 20-ától megszűnik a mentolos dohányáruk forgalmazása, ez alól csak az elektromos és a füstmentes cigaretta lesz a kivétel – írja a Napi.hu.

Az Európai Parlament (EP) hat éve döntött a mentolos ízesítésű termékek 2020-as betiltásáról. Az különféle ízesített cigaretták többségét már 2017-ben megszüntették.

Az ND Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. közleménye szerint 2020. május 20. napját követően az ízesítéseket érintően az alábbi termékek nem forgalmazhatóak tovább a nemzeti dohányboltokban:

  • azon cigaretta és cigarettadohány termékek, amelyek mentol ízesítésűek;
  • azon elektronikus cigaretták, utántöltő flakonok, valamint dohányzást imitáló elektronikus eszközök (utóbbiak nikotinmentes pára fogyasztását teszik lehetővé), amelyek bármilyen ízesítést tartalmaznak.

A már piacon lévő márkákat és típusokat 2019. december 31-éig lehetett gyártani, importálni, bejegyzett kereskedő által fogadni és 2020. május 20-áig lehet forgalomba hozni.

A döntés hátterében az áll, hogy az EP indoklása szerint a fiatalok könnyebben rászoknak a cigarettára, ha az ízesített, valamint az is, hogy a menta leveléből kivont olajban jelen lévő pulegon nevű vegyület elsősorban máj- és tüdőrákot, illetve egyéb daganatot is okozhat.

Forrás: napi.hu


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek