Sport
2020. június 24.

Zajlik a röplabda élet

2019 februárjától gyermek röplabda szakággal bővült Oroszlány sportélete.

A helyi általános iskolákban történt toborzásnak köszönhetően immáron 15 röplabdás gyerkőc látogatja a Gárdonyi Sportcentrumban tartott edzéseket, ahol változó korosztályban, fiúk és lányok egy csapatként ismerkednek a sportág szépségeivel.

Bizonyára az edző személye is garancia a sikeres fejlődésre, hiszen az egykori 65-szörös magyar válogatott, világbajnoki 6. helyezett, Európa bajnoki ezüstérmes, olimpiai 4. helyezett Biszku Éva irányítja a tréningeket. Munkájáról sokat elárul, hogy már a környező településeken – így a kecskédi és a dadi általános iskolában – is felkérték a sportoktatásra.

E héttől kezdődően röplabda táborban van lehetőségük a gyerekeknek az alapok további elsajátítására, az alkar-, és kosárérintés, a nyitás rávezető gyakorlatokkal való továbbfejlesztésére.

A nyár folyamán 3 tábort szervez a vezetőedző, amelyek közül kiemelkedik a júliusi. Ekkor 3 haladó szintet elért vendég röplabdás leány érkezik a Vasas SC-től / Damsits Réka – Biszku Éva unokája -, Fehér Imola és Nagy Alexandra / akik csapatkapitányként fogják segíteni az edzéseket.

Újdonság, hogy június 30-án elkezdődik a felnőtt oktatás is, amelyen a gyerekek szülei, egykori röplabdások - és bárki, aki a sportág iránt érdeklődik - részt vehet.

„Oroszlányba érkezésemkor nagy öröm volt számomra a fogadtatás. A városvezetők, az iskolák és sportlétesítmények vezetői egy emberként álltak mellém, és a röplabdázás helyi megvalósulása mellé. A jövőbeli tervek között szerepel, hogy szakosztályként csatlakozunk az Oroszlányi Városi Sport Klubhoz, hiszen bebizonyosodott, hogy van igény a városban erre a sportágra” – mondta Biszku Éva.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek