Hír
2020. July 07.

50 éve nem volt ilyen rossz akácméztermés

Az elmúlt ötven év legrosszabb akácméztermése várható az idén – mondta Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke.

Hozzátette, hogy nemcsak nálunk, de a környező országokban sem termett akácméz, ennek nyomán két hét alatt a termék világpiaci felvásárlási ára 50 százalékkal emelkedett.

Hazánk akácállományának csaknem 80 százaléka elfagyott – mondta, megjegyezve, hogy a növény első rügye adja a nektárt, így a korai fagyok kifejezetten rosszat tettek a méztermésnek.

Magyarországon van az európai akácerdők kétharmada, az elfagyott részek mellett még maradt százezer hektár akácerdő, azonban a májusi esőzések ezeken a területeken is nehezítették a méztermelők dolgát – tette hozzá.

Bross Péter kitért arra is, hogy az enyhe télnek köszönhetően ugyan a méhállomány kevés egyedet vesztett, azonban a tavaszi aszály miatt a repce is átlagon aluli méztermést adott.

Forrás: Sokszínű Vidék


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek