Sport
2020. július 27.

Kajakos családi nap

Nyílt családi napot szervezett vasárnap az Oroszlányi Kajak Sportegyesület a Malom-tó partján, a kajakháznál.

A rendezvényen gazdag programokkal várták az egyesület tagjait, azok hozzátartozóit, a támogatókat, és mindenkit, akik kedvelik ezt a sportágat. A gyerekeket ugráló vár, arcfestés, csillámtetoválás, hajfonás várta, és próbára tehették ügyességüket a különböző fajátékokon, valamint – a felnőttekkel együtt – részt vehettek célba dobó versenyen is.

Természetesen vízre is lehetett merészkedni, bárki kipróbálhatta a kajakozás szépségét. A jó hangulatú zenéről, ellátásról a büfé gondoskodott, bokodi nyugdíjasoknak köszönhetően pedig lángos vásárlási lehetőség is volt, melynek bevételét felajánlották az OKSE számára.

„Jelenleg 77 különböző korosztályú gyermeksportolónk van. Nekik és családtagjaiknak, szimpatizánsainknak szerettünk volna kedvezni ezzel a mai nappal, ami úgy gondolom, igazán jól sikerült! Külön öröm számunkra, hogy Lazók Zoltán polgármester is ellátogatott hozzánk, sőt még egy dobóversenybe is benevezett” – mondta Kozák Sándor, a szakosztály ügyvezetője.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek