Leírások szerint egészen az ókorig visszavezethető a rozmaring memóriajavító hatása. Már Shakespeare Hamletjében is elhangzik: „Itt van a rozmaring, hogy emlékezz reám!”

Európában és Ausztráliában esküvőkön, temetéseken, háborús megemlékezéseken gyakran kötik bele a csokrokba, koszorúkba. Régi hagyományok szerint gomblyukakba tették, elégették vagy a temetés végén a sírba dobták. Rozmaring amuletteket készítettek, melyeket elalvás előtt a párna alá helyeztek bízva abban, hogy elűzi a rémálmokat és javítja a memóriát.

Ez egy újabb példa arra, hogy az őseink tudtak valamit a gyógyításról. Ezeket a tényeket valamiért a modernizált világ nem akarja elfogadni, a gyógyászatban pedig még mindig csak csekély esélyt adnak egy- egy régi feljegyzésnek, melyek arról szólnak, hogy bizonyos gyógynövényekkel milyen betegségeket voltak képesek gyógyítani őseink. Vajon mikor fogjuk utolérni az ősi tudományt vagy alkalmazni, visszavenni egy részét? Mikor fogjuk tökéletesíteni a modern tudományt, az ősi bevált módszerekkel? Reméljük minél előbb, amíg még van genetikailag módosítatlan alapanyagunk hozzá.