Évforduló
2021. január 12.

Csendes főhajtás

Nemzetünk sötét időszakára, a Don-menti csaták során elesett és eltűnt honvédekre emlékeztek néma tiszteletadással kedden délután Oroszlányban.

Egy 1942. január 22-én született döntés értelmében a magyar hadvezetésnek kilenc gyalogdandárt, egy páncélos dandárt és egy repülőköteléket kellett a 2. hadsereg-parancsnokság alárendeltségében kivezényelni a keleti hadszíntérre. Az 1943. január 11-én kezdődő Don menti ellencsapásban elesettek és fogságba kerültek pontos számát megállapítani máig nem lehet, azonban a szovjet csapatok harcmódja miatt a foglyok száma aránylag csekély volt, és ezek nagy részének sorsáról sem sokat tudunk.

27-28 ezerre tehető azok száma, akik fogságba estek, és akik közül csak kevesen térhettek haza. Az 1943. januári és februári súlyos veszteségek nagyságáról, a meglévő összegyűjtött létszámról 1943. február közepétől kezdtek folyamatosan jelentést tenni a csapatok. Hozzávetőlegesen 120 ezer főre tehető a 2. hadsereg közel egyéves tevékenysége során megsebesült, elesett, hadifogságba került honvédek száma.

A „második Mohácsként” aposztrofált szomorú történelmi esemény előtt tisztelegve, az evangélikus templom falán elhelyezett II. világháborús emléktáblánál - a koronavírus járvány miatt elrendelt gyülekezésre vonatkozó határozat szigorú betartása mellett- csendes főhajtással koszorút helyeztek el Oroszlány városvezetői, a Rákóczi Szövetség, valamint a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtár képviselői.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek