Közélet
2015. november 29.

Köszöntötték az oroszlányi kistérség véradóit

A Magyar Vöröskereszt 1988-óta ünnepeli a véradók napját november 27-én. Ebből az alkalomból a helyi vöröskereszt aktivistái közös ünneplésre invitálták csütörtökön az oroszlányi kistérség véradóit. A megjelenteket dr. Brunner Róza városi elnök köszöntötte, köztük Rajnai Gábor alpolgármestert, dr. Bercsényi Cecíliát, a vérellátó szolgálat vezetőjét és Hamburgerné Újvári Irént, a megyei szervezet igazgatóját.

A rendezvényre nemcsak műsorral, de ajándékkal is érkeztek a bokodi Vöröskeresztes bázisiskola diákjai Csillag Sándorné védőnő felkészítésében, majd őket követték a Kadarka Társulat tagjai gitárdallamokkal kísért dalaikkal.

Köszönetet mondunk, mert segítenek. Segítenek a koraszülött babákon, vagy beteg gyermekeken, a beteg édesanyán, édesapán, nagypapán, nagymamán. A véradók, a hétköznapi hősök – köszöntötte a donorokat Hamburgerné Újvári Irén, azt kívánva, hogy még sokáig legyenek egészségesek, hogy még sokszor élhessék át a véradás csodálatos belső élményét.

Rajnai Gábor alpolgármester, aki maga is több mint ötvenszeres véradó, köszöntőjében azt emelte ki, milyen jó érzés, hogy Oroszlányban nagyon sok a segítő ember. Mint mondta, épp egy héttel korábban a szociális munka napján köszöntötték – ugyanígy a Bányász Klubban – a hivatásos segítőket, ezúttal pedig az önkéntes véradókat. Az alpolgármester mindazok, köztük Nagy Péterné titkár számára is köszönetét fejezte ki, akik szervezik a véradásokat, Oroszlány és a környező települések tekintetében igen hatékonyan.

A gondolatmenetet Bercsényi Cecília, a vérellátó szolgálat főorvosa azzal egészítette ki, hogy a városra és a környékbeli községekre mindig is számíthattak, egy nagyon biztos és jó véradóhely a térség, amely a karácsony és szilveszter közötti időszakban még hatványozottabban fontos a biztonságos vérellátás érdekében. A főorvos azt is hangsúlyozta, hogy Oroszlányban rendre 100 felett alakul a véradásokon megjelentek száma, amely azért is példaértékű, mert országosan is kevés város mondhatja el magáról ugyanezt. A szolgálatvezető végül az országos Vérellátó Szolgálat új kezdeményezéséről is tájékoztatott. E szerint a szervezet azzal is szeretné megköszönni véradóinak az önzetlenségét, hogy azok számára, akik az idei esztendőben akár csak egyszer is nyújtották a karjukat, jövőre biztosítást kötnek. Így ha a donornak kórházi ellátásra lesz szüksége baleset miatt, az idő alatt a biztosító napi 3 ezer forintot térít a számára.

A csütörtöki eseményen elsőként azokat köszöntötték, akik betöltötték 65. életévüket, így el kell köszönniük a véradótársaktól. Az eltelt évek alatt 145-ször nyújtotta karját Pis János, 83-szor Körtvélyessy Jenő, 42-szer Handl György és 34-szer Dura Sándorné.

A jubiláló donorok is emléklapot, ajándékot vehettek át. Oroszlányból és a környékbeli településekről tizenhárman 50-szeres, tizenheten 40-szeres, tizenöten harmincszoros, tizenöten 25-szörös és tízen 20-szoros véradók. Hagyomány, hogy a legaktívabb, félszáz felett jubiláló véradókat a megyei ünnepségen köszöntik. Így a jövő héten, Tatabányán részesül elismerésben a 150-szeres Holczimmer Róbert, a 140-szeres Németh Sándor, a 100-szoros Koloszár Szilárd, valamint további 18 önkéntes a járásból.


Elérhetőségeink
  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere
Népszerű cikkek