Sport
2015. november 16.
Éppen csak …

Koncentráltan kezdték pénteki mérkőzésüket a vendéglátók kosarasai: tetszetős támadásokat vezetett, és a védekezés is jól működött.

Hír
2015. november 16.
Osztott sugárkezelés a sporttelepen

Elsősorban gyakorlati feladatokat kellett megoldaniuk azoknak a fiataloknak, akik a közelmúltban lettek az Oroszlányi Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai – tájékoztatott Tyukodi József elnök.

Kultúra
2015. november 16.
Az élettől nem szabad félni!

Újabb érdekes program, ismét nagy érdeklődés! Így jellemezhető az Oroszlányi Közösségi Színtér és Könyvtár napokban megtartott szabadegyetemi rendezvénysorozatának újabb előadása. A megtelt kamarateremben ezúttal Tari Annamária pszichoanalítikus, pszichoterapeuta volt a vendég. Előadása a „Társas kapcsolatok : intim szféra a XXI. században” címet kapta.

Önkormányzat
2015. november 14.
Tető alatt a tető

Huszonhét millió forintba került az az önkormányzati beruházás, aminek keretében megvalósult a volt Eötvös iskola tetőfelújítása, s aminek műszaki átadására a héten került sor.

Hír
2015. november 14.
Diszkó a drogellenesség jegyében

Mintegy száz fiatalt vártak pénteken délután a szociális szolgálat munkatársai a harmadik alkalommal megrendezett „Anti-drog diszkó” elnevezésű programra.

Hír
2015. november 14.
Tapasztalatcsere Németországban

Bajorországban járt a közelmúltban Németh Gábor alpolgármester Kontschán Jenővel, az Osz Zrt. vezérigazgatójával. Az elsősorban energetikai, alternatív energiafelhasználási és energetikai fenntarthatósági témakörben rendezett eseményt a Német-Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Bajor Gazdasági, Média, Energiaügyi és Technológiai Minisztériuma szervezte.

Közélet
2015. november 12.
Elismerés a jó tanuló, jó sportoló fiataloknak

Lazók Zoltán polgármester köszöntötte csütörtök délután a művelődési központban a város által kiírt „Jó tanuló, jó sportoló” pályázat záróünnepségén megjelent szülőket, testnevelőket, edzőket, s természetesen az ünnepelt diákokat.

Kék hírek
2015. november 12.
Előzze meg a lakásbetörést!

Felmérések szerint egy betörő 5 percig kockáztatja a lebukást. Ha olyan védelmi rendszert lát, ami ennél hosszabb ideig feltartóztatja, nem kockáztatja meg, hogy lebukjon, inkább odébb áll. E havi hírlevelünkben a vagyonvédelemhez adunk hasznos tanácsokat.

Kultúra
2015. november 12.
Márton napot ünnepeltek az apróságok

Több százan várták szerda este a szabadtéri színpad előtti téren, hogy a Brunszvik óvoda apróságai előadják Márton napi játékukat, majd a jelenlévők – köztük a város többi óvodájának lakói – lámpás felvonulással tették még emlékezetesebbé a programot, ami a Brunszvik óvodában a fellépők és szüleik lakomájával zárult.


Találatok száma: 69db
Elérhetőségeink
  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere
Népszerű cikkek