Hír
2018. november 22.

Korlátozzák az erdőlátogatást

A különböző társas vadászatok miatt a Vértesi Erdő Zrt. közleményben tudatta, hogy mikor tilos a Gerecse és a Vértes erdeiben sétálni, túrázni.

A Vértesi Erdő Zrt. tájékoztatása szerint november 23-a és 2019. február 28-a között az erdészet területén erdőlátogatási korlátozások lesznek vadászati tevékenységek miatt. Ezen időszakban mind a Vértest, mind pedig a Gerecsét érintő, társas nagyvad vadászatokra lehet számítani.

Az erdészet közleményében felhívja az erdőlátogatók figyelmét, hogy a fokozott balesetveszélyre való tekintettel a térképen jelölt területek látogatása tiltott. Továbbá kérik a közlekedésben résztvevőket, hogy a megadott időpontokban fokozott körültekintéssel közlekedjenek a közutakon.

A megjelölt időszakban az erdőgazdaság a túra-, illetve a közlekedési útvonalak bevezető szakaszain tájékoztatókat helyez el, továbbá a szolgálatot teljesítő szakszemélyzet eseti, szóbeli tájékoztatást nyújt az erdő látogatóinak.


Elérhetőségeink
  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere
Népszerű cikkek