1890. augusztus 30-án, Kolozsváron született Reményik Sándor költő, a két világháború közötti erdélyi magyar líra kiemelkedő alakja. Írói álneve: Végvári.
1890. augusztus 30-án, Kolozsváron született Reményik Sándor költő, a két világháború közötti erdélyi magyar líra kiemelkedő alakja. Írói álneve: Végvári.
Augusztus 23-án, az 1939. évi Molotov-Ribbentrop-paktum aláírásának évfordulóján tartják a náci és a kommunista diktatúrák áldozatainak európai emléknapját.
1945. augusztus 18-án hozták vissza Ausztriából Budapestre a Szent Jobbot, első királyunk épen maradt jobb kezét. Az 1862-ben készült, jelenlegi tartójában elhelyezett ereklyét augusztus 19-én, egy nappal Szent István ünnepe előtt, William S. Key tábornagy, az amerikai katonai misszió vezetője adta át Budapesten Witz Béla érseki helynöknek, a Szent Jobb őrének.
A szerencsés embereknek, akik balkezesekké váltak, van világnapjuk is, amikor meg tudják ünnepelni, hogy az lett a dominánsabb kezük. Ez a nap augusztus 13-án van, melyet 1976-ban tartottak meg először.
Az 1866. augusztus 9-én nyílt a Budapesti Állat- és Növénykert, amely első állatkert volt Magyarországon. Ennek emlékére és az állatkertek népszerűsítésére tartják augusztus 9-én hazánkban az Állatkertek Napját.
1863. augusztus 3.-án Agárdpusztán született Gárdonyi Géza, eredeti nevén Ziegler Géza magyar író, költő, drámaíró, újságíró, pedagógus, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja. A 19–20. századforduló magyar irodalmának népszerűségében máig kiemelkedő alakja.
Idén 62-ik alkalommal ünnepli a világ július 30-án a barátság világnapját.
Emlékkiállítással ünnepelte megalakulásának 25. évfordulóját a Rákóczi Szövetség Oroszlányi Szervezete.
430 éve, 1590. július 20-án fejezték be a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Vizsolyon a Károlyi Gáspár által fordított Biblia, a XVI. századi magyar nyelv páratlan dokumentumának nyomtatását.
A vasutasok ünnepét 1961-től július második szombatján rendezik. A kulturális és szórakoztató jellegű programokon kívül a szakma ünnepére és kitüntetések átadására is sor kerül ekkor.