Zsarolt a fiatal
15 éves fiút vett őrizetbe az Oroszlányi Rendőrkapitányság zsarolás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – adta hírül a police.hu. Zsarolás bűntett elkövetésével gyanúsít az Oroszlányi Rendőrkapitányság egy 15 éves fiút, aki a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint hónapok óta követelt pénzt 14 éves iskolatársától, akit többször bántalmazott is.
A víz világnapja
A víz világnapjának megünneplését az 1992. évi Rio de Janeiro-i környezetvédelmi konferencián kezdeményezték. Ennek hatására az ENSZ március 22-ét nyilvánította e nappá, felhívva a kormányok, szervezetek és magánszemélyek figyelmét a víz fontos szerepére életünkben. Magyarország is csatlakozott e nemzetközi kezdeményezéshez, amelynek egyik fontos célja, hogy a jövő generációiban tudatosítsa a víz szerepének, védelmének jelentőségét. Cél, hogy óvjuk, védjük környezetünket, s ezen belül a Föld vízkészletét.
Bontanak, felújítanak a Bányászati Múzeumban
Lazók Zoltán polgármester és Németh Gábor alpolgármester mellett a hivatal illetékesei is részt vettek azon a szerdai bejáráson, amelyen a februári konzultációt követően, immár második alkalommal vitatták meg a majki Bányászati Múzeummal kapcsolatos teendőket, a fejlesztés, továbblépés lehetőségeit.
Újra bizalmat kapott az elnök
A tavalyi év programjainak, eseményeinek ismertetésével kezdte Károlyiné Plóza Melinda elnök az oroszlányi Falu-hagyományőrző és Kulturális Egyesület közgyűlését szerdán este a Rákóczi kultúrotthonban, ahol az önkormányzatot Rajnai Gábor alpolgármester képviselte.
Évet zártak a pecások
Megtárgyalta és elfogadta szombaton az Oroszlányi Horgász Egyesület tagsága a vezetőség tavalyi szakmai és pénzügyi beszámolóját, és a 2015. évre vonatkozó terveket. Mint elhangzott, az egyesület gazdálkodása stabil. Az elmúlt évben 47 ezer kg hal került tavaiba, és a fogási átlag 52,83 kg volt.
Ál-vízművesek dolgoznak a megyében
Az elmúlt napokban ismét felbukkantak olyan emberek, akik az ÉDV Zrt.-re hivatkozva próbáltak bejutni több otthonba. Azt hazudták, hogy a csatornahálózat tisztítására, valamint benőtt gyökérzet eltávolítására van megbízásuk.
Március 15-ig 133-an fagytak meg
Március 15-ig 133-an fagytak meg Magyarországon. Tizennéggyel többen, mint a múlt télen – tudatta a Magyar Szociális Fórum kedden közzétett legfrissebb jelentésében. Az emberjogi mozgalom előző kimutatása, március 1. óta tizenegy embertársunk szenvedett rendkívüli kihűléses halált.
Kitakarítottak
Sokan tettek eleget a hívó szónak, s vettek rész hétvégén a kajakosok hagyományos tavaszi nagytakarításán. Közel félszázan szorgoskodtak a vízitelepen és környékén, ahol szelektíven került sor a hulladékok begyűjtésére, majd két csoportra osztódva következett a Malom-tó partszakaszának, valamint a vízfelületnek a mentesítése.
A Felvidéken is ünnepeltek az oroszlányi diákok
Huszonegy éve szervezi a Rákóczi Szövetség március 15-i Diákutaztatási Programját magyarországi iskolák számára azzal a céllal, hogy a Kárpát-medence valamely határon túli településére utazzanak, és az ottani magyar közösséggel együtt ünnepeljenek.
Amerikai diákok Oroszlányban
Immár ötödik alkalommal látogatott el nyolc amerikai diák hétfőn az oroszlányi Hamvas Béla Gimnáziumba és Szakképző Iskolába. A fiatalok tanórákon vettek részt, a helyi tanulók pedig lehetőséget kaptak, hogy ezen a napon inkább szóban mérettessék meg angoltudásukat.