Kitakarítottak
Sokan tettek eleget a hívó szónak, s vettek rész hétvégén a kajakosok hagyományos tavaszi nagytakarításán. Közel félszázan szorgoskodtak a vízitelepen és környékén, ahol szelektíven került sor a hulladékok begyűjtésére, majd két csoportra osztódva következett a Malom-tó partszakaszának, valamint a vízfelületnek a mentesítése.
A Felvidéken is ünnepeltek az oroszlányi diákok
Huszonegy éve szervezi a Rákóczi Szövetség március 15-i Diákutaztatási Programját magyarországi iskolák számára azzal a céllal, hogy a Kárpát-medence valamely határon túli településére utazzanak, és az ottani magyar közösséggel együtt ünnepeljenek.
Amerikai diákok Oroszlányban
Immár ötödik alkalommal látogatott el nyolc amerikai diák hétfőn az oroszlányi Hamvas Béla Gimnáziumba és Szakképző Iskolába. A fiatalok tanórákon vettek részt, a helyi tanulók pedig lehetőséget kaptak, hogy ezen a napon inkább szóban mérettessék meg angoltudásukat.
Tízedik győzelmét szerezte az OSE Lions
Első számú irányítóját, Kiss Kornélt továbbra is nélkülözve hangolt a Vasas elleni mérkőzésre az oroszlányi gárda, melynek hazai pályán nem is lehetett más célja, mint a győzelem megszerzése. Még úgy is, hogy a fővárosiak négy új játékossal erősítettek, ráadásul Pápán 21 ponttal nyertek.
Bárkié is a dicsőség, a hazáé a haszon
Hagyományosan a ’48-as ligetben álló Kossuth szoborhoz várták vasárnap délután Oroszlány emlékező polgárait, ahol Lazók Zoltán polgármester ünnepi beszédében arra emlékeztetett: a szabadságharc igazi hőseinek nevét csak töredékében olvashatjuk a könyvekben.
Civil „számvetés”
Tizenkilencedik alkalommal várta kilenc napon keresztül húsz programmal vendégeit a Civileké a ház sorozat a művelődési központban és a Bányász Klubban, az oroszlányi civil szervezetek hagyományos, éves seregszemléjén. A szombati zárónapon a megyei néptáncfesztivál, majd a teltházas zárógála méltó befejezése volt a rendezvénynek, amelyről Körtvélyfáy Zoltán intézményvezetőt rendhagyó összegzésre kértük – a számok nyelvén.
Maraton a művházban
Briliáns ötlet volt az első emeleten a múlt század húszas, negyvenes éveit idéző jazz coctail bár kialakítása már az elmúlt hétvégén is, amit bizonyított a családi nap látogatottsága is. Így aztán a hasonló közösségi helység nem hiányozhatott a Civileké a ház programsorozat utolsó előtti napján sem pénteken, a Kulturális Maratonon.
A fiatalokat a városban kell tartani!
Az őszi helyhatósági választások gyökeres fordulatot hoztak Oroszlány politikai életében. A négy évig FIDESZ-es többségű városvezetést egy új, baloldali többség váltotta fel. A polgármester az a Lazók Zoltán (MSZP-DK-Együtt) lett, akit régebben az OSz Zrt. vezérigazgatójaként ismerhettek meg lapunk olvasói.
Ez is szigorodott
Március ötödikén lépett hatályba az új Országos Tűzvédelmi Szabályzat, mely új rendelkezéseket tartalmaz a szabadtéri tűzgyújtásra, különösen az irányított égetés engedélyezésének szabályaira vonatkozóan – tájékoztatott a katasztrófavédelmi igazgatóság. Általában tilos szabadtéren égetni, kivéve ott, ahol azt jogszabállyal, külön meghatározott esetekben és feltételekkel megengedik.
Közösen könnyebb
Elsősorban a hivatalos kapcsolatfelvétel volt az indítóoka az oroszlányi városvezetés és a bányász szakszervezet prominenseinek keddi találkozójának, de a közös programszervezés, a hagyományőrzés szintén felmerült a kötetlen beszélgetés során.