Kedvezményezett neve

Oroszlány Város Önkormányzata

A projekt címe

A helyi identitás és kohézió erősítése Oroszlányban

A projekt azonosító száma

TOP-5.3.1-16-KO1-2017-00003

A projekt megvalósulása

2018.09.01 - 2023.06.10

Szerződött támogatás összege

54.999.990 Ft

Támogatás mértéke (%-ban)

100%

A projekttel kapcsolatos további információ

Oroszlányi Polgármesteri Hivatala Aljegyzői Kabinet
Telefon: +36 34 361-444 /174-es mellék

Sajtómegjelenések
A projekt tartalmának bemutatása

A projekt keretében települési, településrészi identitást erősítő közösségfejlesztési folyamatok, illetve közösségi részvételre épülő tervezési gyakorlatok alkalmazásával szabadidős, bűnmegelőzési, közlekedésbiztonsági és közbiztonsági programok valósulhatnak meg.

A programok együttes megvalósításával erősödik az egyes közösségek egymással való kapcsolata, az új programokkal új résztvevők bevonzásával kerülhet sor, ezáltal a helyi civil társadalom tovább megerősödhet.

A pályázat keretében az Ófalu, az Óváros és Újváros városrészén tevékenykedő közösségek bevonásával a közösségi felmérésben jelölt fókuszterületeken:

  • helyi hagyományok megőrzése és a helytörténet megismertetése
  • környezetvédelmi
  • tömegsportra való mozgósítás

az igényeknek megfelelő programok és rendezvények valósuljanak meg.

A projekt jelenlegi helyzete

1. mérföldkő:
A helyi jelentősebb intézmények, civil szervezetek képviselőivel való kapcsolatfelvétel megtörtént, megtörténtek az interjúk. Az első partnerségi megállapodások létrejöttek.

2. mérföldkő:
Lezajlottak a közösségi beszélgetések, valamint a közösségi felmérés. Elkészült az új Helyi Esélyegyenlőségi Program, a három városrészre a cselekvési tervek, valamint kidolgozásra került az elkövetkező időszakra a rendezvénynaptár is.

3. mérföldkő:
A 3. mérföldkő technikai jellegű. 2019. augusztus 1-jét követően megkezdődnek a tervezett akciók és programok megvalósítása.

4. mérföldkő:
A 4. mérföldkőig a 2019. augusztus 1. és 2019. november 30. közötti időszak rendezvényeire került sor:

2019. augusztus 17. - XXV. Falunap keretében:

  • „50 éves a Szlovák Klub” című kiállítás
    A kiállítás a Szlovák Klub fél évszázadának jelesebb eseményeit jelenítette meg a Szlovák Tájház Pajtájában berendezett kiállításon.
  • „Elszármazottak és segítők találkozója” című rendezvény
    A programra a Falu Hagyományőrző és Kulturális Egyesület önkénteseit, segítőit és az Oroszlányból elszármazott és városunkhoz kötődő vendégeket hívott meg. Filmvetítés volt a beszélgetés indítója, a Gyökereink című film került levetítésre, mely az oroszlányi szlovák nemzetségi hagyományok őrzését és az oroszlányi szlovák gyökerű közösség életét mutatta be. A vendégek eszmecserét folytattak, tapasztalatokat cseréltek, közösen emlékeztek.
  • „Az Egyesület negyedszázada” című kiállítás került megszervezésre.
    A Falu Hagyományőrző és Kulturális Egyesület elmúlt 25 évének pillanatait bemutató fotóit, illetve egyéb tárgyi emlékeinek bemutatására került sor az evangélikus gyülekezeti teremben.

2019. szeptember 7. – „Egymásra figyelve” Bűn- és baleset-megelőzési családi nap

Oroszlány Város Önkormányzata a figyelemfelkeltés reményében bűn- és baleset-megelőzési családi napot szervezett 2019. szeptember 7-én az alábbi partnerekkel:

  • Oroszlányi Rendőr-főkapitányság
  • Komárom-Esztergom Megyei Rendőrkapitányság
  • Magyar Autóklub
  • Oroszlányi Önkéntes Tűzoltó Parancsnokság
  • KÉSZ Kft.
  • Spindler Rallye Team
  • Zagyva Lajos
három helyszínen:
  • Szent Borbála terén,
  • a Polgármesteri Hivatal parkolójában, valamint
  • a Csobbanó Uszoda és az Oroszlányi Közösségi Színtér és Könyvtár közötti parkolóban.

A rendezvény célja a figyelemfelhívás volt, hogy bármely közlekedési formát is választunk, figyeljünk egymásra. Az esemény időzítését elsősorban az iskolakezdés indokolta, mivel egyre több gyermek közlekedik a városban, a közlekedőknek és gépjárművezetőknek még nagyobb óvatossággal kell közlekedniük.

A rendezvény keretében:
  • kerékpárosok (gyermek és felnőtt) részére ügyességi pályák felállításával a rendőrség illetékesei működtek közre;
  • rendőrmotoros személyes felügyeletével gyakorolhattak az érdeklődő motorosok a külön a motorosok számára állított ügyességi pályán;
  • személygépjármű vezetők a Kész Kft. személygépjárműveivel és munkatársai segítségével próbálhatták ki magukat az akadálypályán.

Az akadálypályák teljesítői apró ajándékokat kaphattak a teljesítést követően.

Emellett változatos programok biztosították a gyerekek és felnőttek részére a tanulási és szórakozási lehetőséget:
  • A gyerekek részére közlekedési szituációkat, táblákat feldolgozó foglalkoztatók, kirakók álltak rendelkezésre,
  • Lehetőség volt a „Város kerékpárjának” elkészítésére, kiszínezésére is.
  • A kisgyermekek elektromos kisautókat használhatnak, amelyek már a későbbi közlekedésben való részvételt tanulhatták; A KRESZ-tudás ellenőrzésére teszteket tölthettek ki a látogatók a KÉSZ Kft. számítógépein; a Magyar Autóklub GKI, „borulós” és biztonsági öves szimulátorokkal érkezett a rendezvényre, amelyet a 16 éven felüliek próbálhattak ki.
  • A látogatók több bemutatót tekinthettek meg:
    • a Bokodi Teremkerékpár Sport Egyesület növendékei;
    • a Spindler Rallye Team és Zagyva Lajos rallye autóit;
    • rendőrmotoros; illetve
    • az Oroszlányi Önkormányzati Tűzoltóság lánglovagjai egy roncsautó darabolással azt is szemléltették, hogy mi történik egy komoly baleset után a gépjárművel.

A közlekedésbiztonsági programokon kívül a bűnmegelőzés terén is bővíthették az érdeklődők a tudásukat az áldozattá válás elkerülése érdekében. A rendőrség szakemberei tanácsot adtak vagyon- és védelem kapcsán. Az érdeklődők vagyonvédelmi, drogvédelmi, illetve külön idősebb korúak számára készített kiadványokkal térhettek haza.

A rendezvény nemcsak a helyi média eszközeinek igénybevételével: 2840 helyi újság, Oroszlányi Médiacentrum, közösségi média történt, hanem plakát készítésével, illetve annak kihelyezésével közintézményekben (pl. óvodák, iskolák), valamint a megyei Forrás Rádióban való megjelenéssel.

Rendezvényről megjelenések: Rendezvényről készült riport: 2840-ben megjelent cikk:

2019. szeptember 9-11. – Erdei Iskola szervezése

A programsorozatban az Oroszlányi Hunyadi Mátyás Iskola három évfolyamának (5., 6. és 8. évfolyam) egy-egy osztálya vett rész különféle foglalkozásokon az Oroszlányi Bányászati Múzeumban.
A résztvevő diákok a Bányászati Múzeum megismerése mellett a Kamalduli Remeteség komplexumát, betekintést nyerhettek az itt élt szerzetesek mindennapjaiba.
A tanulók szintén bepillantást kaptak a Vértesi Erdő . képviselője előadásában a Vértes növény- és állatvilágába, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület előadásában a madárgyűrűzéssel, főztek a Borbálai Nyugdíjas Klub tagjaival, illetve a lópatkolás mibenlétét is megismerhették, emellett lóra is pattanhattak a.

Rendezvényről készült riport: Rendezvény megjelenése:

2019. szeptember 21. – Kulturális Örökség Napja alkalmából szervezett Kulturális akadályverseny

A Kulturális Örökség Napja alkalmából szervezett program az Oroszlány Barátainak Köre (OBK) közreműködésével valósult meg, amelynek apropóját az egyesület 25 éves évfordulója, illetve az idén 65 éves város adta.

A település négy általános iskola csoportjainak a város egyes pontjain kijelölt állomásokra kellett eljutnia: a Víztoronyhoz, a Városkapuhoz, a Katolikus Templomhoz, a Szlovák Tájházhoz, az Evangélikus Templomhoz és végül az Oroszlányi Bányászati Múzeumba.

A cél az volt, hogy a fiatalok nem mindennapi élményeken keresztül ismerjék meg a település egy-egy nevezetes épületét, építményét. Minden helyszínen összesen fél órájuk állt rendelkezésre az előadás meghallgatására és egy teszt kitöltésére.

Emellett a versen részeként egy rajzversenyre is sor került. A rajzversenyt az oktatási intézmények saját hatáskörükben bonyolították, a téma az egyes állomáshelyekről készült rajz készítése volt.

Az eredményhirdetés kora délután volt a Bányászati Múzeumban, ahol vonatozással és akadályversennyel tölthették el az időt az eredményhirdetésig– de a szervezők gondoskodtak szalonnasütésről is. Természetesen minden iskolás kapott valami apróságot, a csapatokat pedig egyesével is egy-egy édességkosárral jutalmazták és a segítő tanárok sem távoztak üres kézzel.

Rendezvényről készült Oroszlányi Médiacentrum riportja: Közösségi médiában megjelent információ a rendezvényről: 2840-ben megjelent cikk:

2019. november 19-23., 29. – „Eleink nyomán” rendezvénysorozat

II. Rákóczi Ferenc emlékév tiszteletére a Hunyadi Mátyás Általános Iskola alsós és felsős diákjai számára szervezett kulturális műsorokkal, tanulmányi és sportversenyekkel tarkított programsorozata.

2019.11.18. HÉTFŐ:
Alsó tagozatos diákoknak:
Kulturális foglalkozás- csoportszinten

  • Ki volt II. Rákóczi Ferenc? Ismerkedés a kor jellegzetességeivel (fegyverek, zene, öltözék…)- ismertető film, vagy olvasmány, mese a témával kapcsolatban.
Felső tagozatos diákoknak:
  • 14:00 Magyar helyesírási verseny (egyéni)

2019.11.19. KEDD:
Alsó tagozatos diákoknak:
Zenés délután

  • 14 órától a földszinti napközis csoportoknak a földszinti folyosón,
  • Kb. 14.20-tól az emeleten lévő csoportoknak az emeleti folyosón Simonics László zenetanár tárogató hangszerbemutatója, kuruc zenékkel
Felső tagozatos diákoknak:
  • 14:00 Történelmi vetélkedő: II. Rákóczi Ferenc és kora (iskolák vetélkedője)

2019.11.20. SZERDA:
Alsó tagozatos diákoknak:
Hagyományőrzők bemutatója

  • 12.30-tól évfolyamonként kb.35 perces fegyverbemutató, csatajelenet felelevenítése a gyerekek bevonásával az alsós tornateremben
Felső tagozatos diákoknak:
  • De.: Hunyadi- kosárlabda kupa
  • 14:00 7.-8.évf Angol országos tanulmányi verseny (egyéni), 5.-6. évf. Játékos idegennyelvi vetélkedő

2019.11.21. CSÜTÖRTÖK:
Alsó tagozatos diákoknak:
Manuális tevékenység - csoportszinten

  • II. Rákóczi Ferenc serege, kurucok a szabadságharcban. A kurucok élete, viselete, fegyvere és hadi kiegészítők.
Felső tagozatos diákoknak:
  • 14:00 Városi Hunyadi matematika csapatverseny

2019.11.22. PÉNTEK:
Alsó tagozatos diákoknak:

  • Délelőtt 10 óra - OKSZIK: „Furfangos Csudadoktorok” c. zenés mesejáték megtekintése a témához kapcsolódóan.
Felső tagozatos diákoknak:
  • 13:00 Sakkverseny (egyéni)

2019.11.29. PÉNTEK:

  • Nagy Csaba tárogatóművész koncertje

5. mérföldkő:
Az 5. mérföldkőig a 2019. december 1-31. közötti időszak rendezvényeire került sor:

2019. december 2. – Szent Borbála napi ünnepségsorozat keretében:

Szent Borbála napi ünnepségsorozat részeként került megszervezésre egy kiállítással egybekötött ismeretterjesztő foglalkozás, amelyet a Borbálai Nyugdíjas Klub az Oroszlányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola diákjainak bevonásával rendezett a Borbálai Közösségi Házban.
A kiállításon korábbi bányászok által felajánlott bányászai eszközök, fényképek, egyéb tárgyi emlékek kerültek bemutatásra. Emellett bányász nyugdíjasok filmvetítéssel egybekötött bemutatóját hallgathatták meg a diákok, amely a korabeli bányászok életéről szólt, valamint egy rövid kérdéssor segítségével adhattak számot az elhangzottakról.

2019. szeptember 1 – 2020. január 31. közötti időszak - Médiaszakkör indítása

A Hunyadi Mátyás Általános Iskola felsős tagozatos diákjai számára szervezett, heti két órában megtartott foglalkozás, amelynek keretében a média világával kapcsolatos ismeretekre (műsorszerkesztés, plakáttervezés, videókészítés, stb.) tehetnek szert az érdeklődők.

2019. szeptember 1. – 2020. június 30. közötti időszak – Ki vagy Te? Klub indítása

A rendezvény helyszíne az Evangélikus Gyülekezeti Terem, ahol havonta egy alkalommal a gyermekek játékos formában önismereti foglalkozáson vehetnek részt, valamint fejleszthetik egymáshoz való alkalmazkodási és elfogadási készségüket, illetve a gyermekek hasznos időtöltésre való ösztönzése a cél.

6. mérföldkő:
A 2020. január 1. és 2020. szeptember 28. közötti időszak akcióira/folyamataira került sor:

Akciók
  • 2020. január 15. – „Téli madaraink” rajzpályázat
    "Téli madaraink" rajzpályázat eredményhirdetésére került sor a Hamvas Béla Gimnáziumban. A rajzpályázat témája az Oroszlányban a téli madáretetők körül előforduló, illetve vendégként a természetben megfigyelhető madaraink bármelyikéről készült alkotás óvodás kortól középiskolás korig.
  • 2020. február 15. – Siskasütő verseny
    A Rákóczi Kultúrotthon adott otthont a Siskasütő (fánksütő) versenynek, amelyen elsősorban az idősebb generáció képviselői vettek részt.
  • 2020. szeptember 26. – Festve tanulva
    Az Oroszlányi Bányászati Múzeumban került sor a „Festve tanulva” című eseményre, ahol az idősebb generációt képviselő Örökifjak Nyugdíjas Klub (zömével bányász nyugdíjasok) közreműködésével a fiatalabb generációt bevonva a bányagépek felújítási, festési munkáin keresztül elevenítették fel a szénbányászathoz fűződő emlékeiket, az ahhoz kapcsolódó hagyományokat.
Folyamatok

Közlekedésbiztonsági program keretében

  • 2020. február 15. – 2021.06.30. közötti időszak – „Kerékpáros Klub - alsósoknak és felsősöknek” foglalkozás a Hunyadi Mátyás Általános Iskolában
    Az Oroszlányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola külön az alsó, illetve külön a felső tagozatos diákjai részére szervezett foglalkozások, amelyen a "BringaAkadémia" képzésén részt vett oktató a kerékpáros kultúra népszerűsítésén keresztül a biztonságos közlekedésre való oktatást, ezáltal az áldozattá való válás elkerülésére készíti fel a résztvevő gyermekeket. Áttételesen a sportra való ösztönzés is célja a programsorozatnak. A 2020. március 16-tól a COVID-19 vírushelyzetből adódó veszélyhelyzet miatt a program felfüggesztésre került, azonban a foglalkozások 2020 októberében folytatódtak és 2021. június 30-ig befejeződtek.

Sportra való ösztönzés témában

  • 2020. július 1. – 2020. szeptember 28. közötti időszak – „Idősebbek is elkezdhetik” foglalkozás
    „Idősebbek is elkezdhetik” című foglalkozásnak a Gárdonyi Sportcentrum ad otthon. A foglalkozás kimondottan a sportra való ösztönzés a 65+ felettiek részére a sportcentrumban található „Street Workout” pálya igénybevételével. Kedvezőtlen időjárás esetén a tornaterem ad otthont a programnak. A gyakorlatok bemutatását, valamint azok helyes megvalósítását a Raion Dojo Karate Klub résztvevője felügyeli.
    A foglalkozások az alábbi időpontban kerültek megszervezésre:
    • 2020. július 6.
    • 2020. július 13.
    • 2020. július 20.
    • 2020. július 27.
    • 2020. augusztus 3.
    • 2020. augusztus 10.
    • 2020. augusztus 17.
    • 2020. augusztus 24.
    • 2020. augusztus 31.
    • 2020. szeptember 7.
    • 2020. szeptember 14.
    • 2020. szeptember 21.
    • 2020. szeptember 28.
Részvételi fórumok

Részvételi fórum a civil csoportok bevonásával, Helyszín: Oroszlányi Polgármesteri Hivatal, Résztvevők száma: 5-10 fő, Tartalom: a városban működő számos egyesület, klub vagy alapítvány összehangolja tevékenységét, programjaikat, rendezvényeiket, működésüket. Hét területen:

  1. időskorúak,
  2. kultúra,
  3. nemzetiségek,
  4. sport,
  5. zene,
  6. szociális területek, valamint
  7. természet, szabadidő és környezeti kultúra
vállalták a civilek a közös munkát.

A részvételi fórumok az alábbi időpontokban kerültek megszervezésre:

  • 2020. május 21.
  • 2020. június 17.
  • 2020. július 29.
  • 2020. július 20.
  • 2020. augusztus 4.
  • 2020. szeptember 16.

Cikkek, riportok

7. mérföldkő:
A 2020. szeptember 28. és 2021. január 31. közötti időszak akcióira/folyamataira került sor:

Akciók
  • 2020. október 2. - 75 éves az Oroszlányi Bányász Koncert Fesztivál Zenekar
    A programra az Oroszlányi Bányász Klubban került sor on-line módon az érvényben lévő víruskorlátozásoknak megfelelően. A Bányász Koncert Fesztivál Fúvószenekar 1945-ben alakult, a zenekar fennállásának 75. évfordulója alkalmából került megrendezésre a koncert.
  • 2020. október 9. - "Eleink nyomában" az Oroszlányi Bányászati Múzeumban
    A programban az Oroszlányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola 3 osztálya vett részt. A múzeumpedagógiai foglalkozás keretében bemutatásra kerültek a bányászatban használt hatalmas gépek, illetve lehetőség volt megnézni a „kast”, amellyel a bányászok leszálltak a mélybe. Sokaknak az is élmény volt, hogy a kezükbe foghatták a szenet. A tárlatvezetés során betekintést nyerhettek a tanulók a bányászok sokrétű, nehéz, sokszor veszélyes munkájába. A szabadban a gyerekeknek külön élmény volt a kisnyomtávú vonaton való vonatozás. A diákok a vezetés végén totót töltöttek ki az elhangzottakra vonatkozóan, majd egy sorversenyben vehettek részt.
  • 2020. október 9. - "Eleink nyomában" a tatabányai Bányászati és Ipari Skanzen
    A programban az Oroszlányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola 3 osztálya vett részt. A helyszínválasztást az indokolta, hogy a megyében kizárólag ezen a helyszínen nyílik lehetőség arra, hogy tanulmányozni lehessen a múlt században élt bányászok gyermekeinek iskoláztatását. A múzeumpedagógiai foglalkozás keretében előbb arról tudhattak meg többet, hogy az 1920-30-as években hogyan zajlott a gyerekek oktatása. A gyerekeket az előadó bevonta a foglalkozásba és élvezték a számukra szokatlan tanítási és fegyelmezési módszereket. Ezt követően a bányászok lakásait, majd a műhelyeket (pl. fodrász, fényképész, stb.) tekintették meg az osztályok. A múzeum további kiállítási tárgyait is megnézhették az ide ellátogató csoportok.
  • 2020. október 9. – Eleink nyomában
    A rendezvény a Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében került sor a „Nagyszüleink- őseink nyomában rendezvény megszervezésére, amelyen az Oroszlányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola 6 osztálya (1-2. évfolyam osztályai) vett részt a Szlovák Tájházban. A kisdiákok megismerkedhettek a különböző őszi munkálatok fortélyaival. Érdeklődve hallgatták a nénik, bácsik történeteit. Maguk is kipróbálhatták a kukoricamorzsolást, répa tisztítást. A diótörő verseny is kedvükre való volt, majd csemegéztek a finom répaszeletekből, diódarabokból. A különböző népi játékokon keresztül megtapasztalhatták, hogy mivel foglalták el magukat a régi időkben a gyerekek.
  • 2020. október 9. – Környezetvédelmi nap – Ismerjük meg településünk vízivilágát!
    A programban az Oroszlányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola 3 osztálya vett részt. Oroszlány településen át folyik a Labanc patak, amely sok élőlénynek ad otthont. Ezek megismerése laboratóriumi körülmények között lehetséges. A Dunavirág Vízibusz speciális felszerelésével, interaktív foglalkozásának köszönhetően a diákok betekintést nyerhettek a vízi élővilág tanulmányozásába.
  • 2020. október 30. – Tök jó nap
    A programra a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtár épületében került sor, jelmezes, zenés, mulatságos feladatokkal.

8. mérföldkő:
A 2021. január 31. és 2021. augusztus 15. közötti időszak akcióira/folyamataira került sor:

Akciók
  • 2021. április 22. – Lakóhelyünk védelméért, a zöld Oroszlányért
    A Föld napjához kapcsolódóan megszervezésre került „Lakóhelyünk védelméért, a zöld Oroszlányért” címmel az egykori bánya úton, a volt KONTAKTA üzem mellett illegálisan lerakott hulladékok összegyűjtésére egy hulladékszedési akció. A programon több civil szervezet, így Oroszlány Barátainak Köre, az Örökifjak Nyugdíjas Klub, az OSZE Kerékpáros Szakosztály és a BDSZ nyugdíjas szervezetének képviselői – összesen 15 fő - vettek részt. A kezdeményezést támogatta az OIH. Zrt, aki szemeteszsákokat bocsátott rendelkezésre az összegyűjtéséhez, illetve az OKÖ Zrt., aki konténert biztosított az elszállításhoz.
  • 2021. május 30.
    "Legyél Te is hős! Győzz le minden akadályt!" néven gazdag program várta a gyermekeket a Szent Borbála téren és környékén. A Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtár által szervezett városi rendezvény igazi sportos, játékos kikapcsolódást kínált a gyermekek számára. Rengetek szülő, nagyszülő, sőt dédszülő hozta ki a térre csemetéjét, unokáját az önfeledt szórakozás jegyében. A kissé borongós időjárás sem szegte kedvét a nebulóknak, hogy a több mint 10 különböző akadállyal megbirkózzanak. Teljesítményükért élményjegyet gyűjthettek, melyet különböző játékokra válthattak be. Óriási sikert aratott a 35 méter hosszú exatlon pálya, az óriáscsúszda, az euro-jumping, a játszóketrec, az ugráló várak, és nem utolsó sorban a lézerharc pálya. A nap érdekessége volt a tűzoltó és rendőrségi bemutató. A rendezvény zárásaként a Marvel Szuperhősök műsorát követhették figyelemmel a jelenlévők.
  • 2021. június 25. – Tájházak napja
    A rendezvény keretében összefogott az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat, az Evangélikus Gyülekezeti Alapítvány, illetve az Oroszlány Barátainak Köre, amelynek keretében egy nagyszerű rendezvényt sikerült megvalósítani. Az eseményen több fellépő részt vett, köztük:
    • az Oroszlányi Bányász Népdalkör társulata,
    • a Branicka Szlovák Gyermek Tánccsoport,
    • a KadarKölykök akusztikus előadással,
    • KaDarka Társulata szórakoztatták a vendégeket.
    Mindeközben a Tájházban óránként tárlatvezetés keretében látogatható volt az oroszlányi szlovákok népi kultúráját bemutató kiállítás, valamint az Evangélikus Templomban lehetett annak múltjával, jelenével ismerkedni.
  • 2021. június 25. – Kiállítás megnyitó
    A kiállításon Jáger Dávid, Malomvölgyi Tamás és Székely Gábor munkáit tekinthették meg az érdeklődők. A kiállítást Lazók Zoltán Oroszlány polgármestere nyitotta meg. Közreműködtek a Színjátszó tábor résztvevői.
  • 2021. június 25. – Sütemények versenye
    A Tájházak napjával azonos időben került megszervezésre a „Sütemények versenyére”, amely a 2021 februárjában tervezett, de a járványhelyzet miatt elmaradt Siskasütő versenyt hivatott kiváltani.
    Bármilyen, előzetesen megsütött süteménnyel lehetett nevezni, amit összesen 17-en tettek meg. A süteményeket egy erre az alkalomra összeállított zsűri pontozta, illetve díjazta az arra érdemeseket. A süteményeket a Tájházak napján résztvevők fogyaszthatták el.
  • 2021. június 26. – Szlovák családi nap
    A program célja az oroszlányi szlovákok összehívása egy családi nap keretében, amelyet az Oroszlányi Szlovák Kisebbségi Önkormányzat kezdeményezésével valósult meg. Az esemény keretében kicsik és nagyok töltötték együtt beszélgetéssel, evéssel-ivással a napot.
  • 2021. augusztus 14. – Szlovák zenés est
    A program célja nemcsak az oroszlányi szlovákok összehívása, de más érdeklődők megismertetése a szlovák zenével. A rendezvény az Oroszlányi Szlovák Kisebbségi Önkormányzat kezdeményezésével valósult meg. A zenehallgatás mellett tánccal, beszélgetéssel, evéssel-ivással töltötték az estet a résztvevők.
Folyamatok

Közlekedésbiztonsági program keretében

  • 2020. február 15. – 2021.06.30. közötti időszak – „Kerékpáros Klub - alsósoknak és felsősöknek” foglalkozás a Hunyadi Mátyás Általános Iskolában
    Az Oroszlányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola külön az alsó, illetve külön a felső tagozatos diákjai részére szervezett foglalkozások, amelyen a "BringaAkadémia" képzésén részt vett oktató a kerékpáros kultúra népszerűsítésén keresztül a biztonságos közlekedésre való oktatást, ezáltal az áldozattá való válás elkerülésére készíti fel a résztvevő gyermekeket. Áttételesen a sportra való ösztönzés is célja a programsorozatnak. A 2020. március 16-tól a COVID-19 vírushelyzetből adódó veszélyhelyzet miatt a program felfüggesztésre került, azonban a foglalkozások 2020 októberében folytatódtak és 2021. június 30-ig befejeződtek.
  • 2021. február 1. – 2021.06.30. közötti időszak – „Kerékpáros Klub - alsósoknak és felsősöknek” foglalkozás a József Attila Általános Iskolában
    A József Attila Általános Iskola külön az alsó, illetve külön a felső tagozatos diákjai részére szervezett foglalkozások, amelyen a "BringaAkadémia" képzésén részt vett oktató a kerékpáros kultúra népszerűsítésén keresztül a biztonságos közlekedésre való oktatást, ezáltal az áldozattá való válás elkerülésére készíti fel a résztvevő gyermekeket. Áttételesen a sportra való ösztönzés is célja a programsorozatnak.
  • 2021. február 1. – 2021.06.30. közötti időszak – „Kerékpáros Klub - alsósoknak és felsősöknek” foglalkozás a Benedek Elek EGYMI-ben
    A Benedek Elek Általános Iskola alsó és felső tagozatos diákjai részére szervezett foglalkozások, amely a kerékpáros kultúra népszerűsítésén keresztül a biztonságos közlekedésre való oktatást, ezáltal az áldozattá való válás elkerülésére készíti fel a résztvevő gyermekeket. Áttételesen a sportra való ösztönzés is célja a programsorozatnak.
  • 2021. augusztus 14. – Közlekedésbiztonsági program
    A rendezvény célja az volt, hogy a közlekedés különböző formáját választó személyek nagyobb figyelemmel bírjanak a másikra.
    A rendezvényen az alábbi párhuzamos programelemekkel várták az érdeklődőket:
    • Közlekedési pálya kialakítása ügyességi feladatokkal, amely alkalmas kerékpárral, futó biciklivel, rollerrel vagy gokarttal való bejárása. A pálya lehetőséget ad a jelzőlámpák, táblák jelentésének és a közlekedési alapelvek elsajátítására. A pálya használatához biztosításra kerülnek kerékpárok, futó biciklik, rollerek, de saját hasonló jármű is használható.
    • Játékos közlekedéssel kapcsolatos feladatok megoldása gyermek és felnőtt közönség részére.
    • Biztonsági öv szimulátor, amellyel átélhető egy esetleges baleset esetén fellépő ütközési energia.
    • Részeg szemüveg, amelynek felvételével megtapasztalható a tér és helyzetértékelés és felismerés lehetősége.
    • Mozgó autós szimulátor, amely lehetőséget ad az autóvezetés élményére extrém körülmények és sebesség mellett, így fokozottan gyakorolhatóak a veszély elhárítási manőverek is.
    A fenti programokon kívül:
    • 16:00 órakor az Oroszlányi Önkormányzatai Tűzoltóparancsnokság roncsdaraboló / mentési bemutatója;
    • 18:00 órakor speciális műszaki és humán mentés bemutató a közlekedési és verseny balesetek mentési feladatairól, valamint konzultációra és tanácsadásra kerül sor.
  • Az akciók, folyamatok megvalósítása a Helyi Cselekvési Tervek, valamint a Rendezvénynaptár módosítását tette szükségessé, melyeket csatolunk beszámolónkhoz.

9. mérföldkő:
A 2021. augusztus 15. és 2021. szeptember 30. közötti időszak akcióira/folyamataira került sor:

Akciók
  • 2021. szeptember – "20 éves az Oroszlányi Bányászati Múzeum"
    2021. szeptember 1-jén ünnepelte az Oroszlányi Bányászati Múzeum fennállásának 20. évfordulóját. Ennek alkalmából a bányász múlt, illetve hagyományok megismerésére a helyi József Attila Általános Iskola diákjait látta vendégül, ahol:
    • a város múltját meghatározó bányászatról tudhattak meg többet,
    • a "kisbányában" részt vehettek volt bányásztok által tartott tárlatvezetésen,
    • megnézték, hogy milyen is a "szén",
    • kipróbálhatták a bányászati munka rendjét a múzeum területén lévő bányász tematikus élményparkban, továbbá
    • a kisnyomtávú bányászvonattal – mely korábban a földalatti vájatokban szolgált - is körbejárhatták a múzeum területét.
  • 2021. szeptember 19. – "Ötpecsétes Oroszlány"
    A rendezvény célja a kerékpáros kultúra népszerűsítése. Ennek keretében kerékpáros teljesítménykör megszervezésére került sor az Oroszlányi Szabadidő Egyesület kerékpáros szakosztályának, a Tekergők közreműködésével.
    A teljesítménykört az Oroszlány Város területén lévő öt ismert helyszínen (Víztorony, Oroszlányi Bányászati Múzeum, Celli Szűz Mária kápolna, Bányász Klub Közösségi és Rendezvényház, valamint a Szent Borbála téren) lévő az ellenőrző pontokat végigjárásával lehetett teljesíteni.
    A rendezvény rajt/cél állomásán, a Szent Borbála téren az eseményhez kapcsolódóan különböző kerékpárokat, illetve gokartokat próbálhattak ki a gyermekek és felnőttek az ott felállított ügyességi pályán.
  • 2021. szeptember 25. – "320 éves a szlovákok betelepítése"
    Az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2021. szeptember 25-én tartotta a Szlovák elődök betelepítésének 320. évfordulójáról való megemlékezést. A rendezvény keretében sor került faültetésre, koszorúzásra, az anyaországi önkormányzatokkal való szerződés aláírására (Kozárovce, Sala), elszármazottak találkozójára, őseink régi receptjeiből ételkóstolásra, kultúrműsorra.
Folyamatok

Közlekedésbiztonsági program keretében

  • 2021. szeptember 1. – 2022. január 31. közötti időszak – "Kerékpáros Klub 2." foglalkozások a Hunyadi Mátyás Általános Iskolában
    Az Oroszlányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola külön az alsó, illetve külön a felső tagozatos diákjai részére szervezett foglalkozások, amelyen a "BringaAkadémia" képzésén részt vett oktató a kerékpáros kultúra népszerűsítésén keresztül a biztonságos közlekedésre való oktatást, ezáltal az áldozattá való válás elkerülésére készíti fel a résztvevő gyermekeket.
  • - 2021. szeptember 1. – 2022. január 31. közötti időszak – "Kerékpáros Klub 2."– foglalkozások a Benedek Elek EGYMI-ben
    A Benedek Elek Általános Iskola alsó és felső tagozatos diákjai részére szervezett foglalkozások, amely a kerékpáros kultúra népszerűsítésén keresztül a biztonságos közlekedésre való oktatást, ezáltal az áldozattá való válás elkerülésére készíti fel a résztvevő gyermekeket. Áttételesen a sportra való ösztönzés is célja a programsorozatnak.

10. mérföldkő:
A 2021. október 1. és 2021. november 30. közötti időszak akcióira került sor:

Akciók
  • 2021. október 1. - "Eleink nyomában" az Oroszlányi Bányászati Múzeumban
    A programban az Oroszlányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola 2 osztálya vett részt. A múzeumpedagógiai foglalkozás keretében bemutatásra kerültek a bányászatban használt hatalmas gépek, illetve lehetőség volt megnézni a „kast”, amellyel a bányászok leszálltak a mélybe. Sokaknak az is élmény volt, hogy a kezükbe foghatták a szenet.
    A tárlatvezetés során betekintést nyerhettek a tanulók a bányászok sokrétű, nehéz, sokszor veszélyes munkájába. A szabadban a gyerekeknek külön élmény volt a kisnyomtávú vonaton való vonatozás. A diákok a vezetés végén totót töltöttek ki az elhangzottakra vonatkozóan, majd egy sorversenyben vehettek részt.
  • 2021. október 1. - "Eleink nyomában" a tatabányai Bányászati és Ipari Skanzenben
    A programban az Oroszlányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola 2 osztálya vett részt. A helyszínválasztást az indokolta, hogy a megyében kizárólag ezen a helyszínen nyílik lehetőség arra, hogy tanulmányozni lehessen a múlt században élt bányászok gyermekeinek iskolalátogatási lehetőségeit, nevelési módszereit.
    A múzeumpedagógiai foglalkozás keretében előbb arról tudhattak meg többet, hogy az 1920-30-as években hogyan zajlott a gyerekek oktatása. A gyerekeket az előadó bevonta a foglalkozásba és élvezték a számukra szokatlan tanítási és fegyelmezési módszereket.
    Ezt követően a bányászok lakásait, majd a műhelyeket (pl. fodrász, fényképész, stb.) tekintették meg az osztályok.
  • 2021. október 9. – Nagyszülőink, őseink nyomában, hagyományőrző nap
    A rendezvény a Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében került sor a „Nagyszüleink- őseink nyomában rendezvény megszervezésére, amelyen az Oroszlányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola 3 osztálya vett részt a Szlovák Tájházban.
    A kisdiákok megismerkedhettek a különböző őszi munkálatok fortélyaival. Érdeklődve hallgatták a nénik, bácsik történeteit. Maguk is kipróbálhatták a kukoricamorzsolást, répa tisztítást. A különbözú népi játékokon keresztül megtapasztalhatták, hogy mivel foglalták el magukat a régi időkben a gyerekek.
  • 2021. október 1. – Környezetvédelmi nap – Ismerjük meg településünk vízivilágát!
    A programban az Oroszlányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola 3 osztálya vett részt. Oroszlány településen át folyik a Labanc patak, amely sok élőlénynek ad otthont. Ezek megismerése laboratóriumi körülmények között lehetséges. A Dunavirág Vízibusz speciális felszerelésével, interaktív foglalkozásának köszönhetően a diákok betekintést nyerhettek a vízi élővilág tanulmányozásába.
  • 2021. október 1. – Környezetvédelem mindenkinek
    A programban az Oroszlányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola alsós és felsős osztályainak zöme vett részt. A környezetvédelem mindenkinek program keretében több alprogram került szervezésre:
    • Lim-Lom Mese: 45 perces rendkívül interaktív élő zenés óriás bábos mesejáték. A mesében egy szemetes erdőben segítenek a gyerekek az erdő varázstündérének és a zenélő almafának, hogy megértsék miért csinálhatják ezt az emberek és együtt megtanulják, hogyan lehet környezettudatosan „rendet rakni” a hulladékok között a szelektív hulladékgyűjtés szabályait rímes zenés versben megtanulva. Hogyan tudunk jó példát mutatni a hanyag és felelőtlen szemetelőknek.
    • Zenebatyu Program: interaktív hulladékból hangszer szemléletformáló bemutató előadás.
    • Az előadások ideje alatt forgóban: 10 állomásos öko-játék programon vesznek részt a nagy méretű, színes, kézzel festett, fából készült térjátékok minden eleme a környezetvédelem 1-1 izgalmas témáját dolgozza fel és foglalkoztatja a kicsiket adott aktivitáson keresztül.
  • 2021. november 27. – „Bránicka gyermek néptáncegyüttes fennállásának 10. évfordulója”
    A rendezvény keretében az elmúlt 10 évből összegyűjtött színpadi produkciókat mutatták be a gyerekek, amelyet egy az ezen alkalomból készült kisfilm bemutatása követett nagy sikerrel. A gyerekeknek tortával, virágkosárral készültünk, illetve felkészítő tanárukat, Bíró Józsefné Jucika munkáját is megköszönésre került.

11. mérföldkő:
A 2021. december 1. és 2022. március 31. közötti időszak akcióira került sor:

Akciók
  • 2021. december 12. - Szlovákok napja
    A Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében került sor a "Szlovákok Napja" című rendezvényre. A megjelenteket Szabó Istvánné Betka, a Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat elnöke köszöntötte, amely kulturális műsorral folytatódott. Fellépett a Bránicska Gyermek Néptáncegyüttes, valamint a Kozarovce énekkara.
  • 2022. január 27. - Hagyományos szlovák disznóvágás
    A rendezvényre a Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében került sor. Az eseménybe bekapcsolódott a Meseliget Óvoda, a Hunyadi Mátyás Általános Iskola és a József Attila Általános Iskola.
    A rendezvény keretében a szlovák hagyományoknak megfelelően feldolgozásra került egy hízott disznó, amelynek munkafolyamatai végig követhetőek voltak kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Az elkészült finomságokat végül meg is kóstolhatták.
  • 2022. február 26. - Siskasütő verseny
    A rendezvény a Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében került sor a II. Rákóczi Ferenc klubban. A versenyen 22 féle siska, fánk került nevezésre, amelyet háromtagú bizottság értékelt. A kész süteményeket háromféle kategóriában díjazták: szalagos fánk, forgács fánk, vegyes (túró, rózsa, képviselő, stb.). Az eredményhirdetést követően mindenki megkóstolhatta az elkészült finomságokat.
  • 2022. február 27. - Farsang farka
    A rendezvényre a város szívében, a Bányász Klubban került sor, ahol a falusi hagyományoknak megfelelően került feldolgozásra egy hízott disznó. A program szervezése az OSZE Tekergők feladata volt. Az eseményt az ide látogatók végig követhették, illetve a végeredményként elkészült ételeket megkóstolhatták.
  • 2022. március 1. - Télűzés
    A rendezvényt az Oroszlány Barátainak Köre szervezte, melynek keretében a Vaga Banda nevű formáció télűző szabadtéri előadását nézhették meg az egybegyűltek, illetve kerültek gyerekek és felnőttek bevonásra. A műsor keretében óriásbábok, tűzzsonglőr volt látható, illetve a produkció végén sor került a kiszebáb elégetésére is.
  • 2022. március 14-15. - Teqball és tollaslabda rekordkísérlet
    A Ments Életet a Focival Alapítvány szervezésével került megrendezésre a sportesemény, amelynek lényege a folyamatos teqball játék magyar csoportos maratoni váltórekordjának megdöntése, egyben a leghosszabb tollaslabda játék csoportos maratoni váltórekordjának megdöntése helyszínén, az oroszlányi Fekete István Sportcentrum (2840 Oroszlány, Környei út) tornacsarnokában, az ott felállított szabványos teqball asztal és a terem másik felében feljelölt, szabályos labdahálóval ellátott tollaslabda pálya mellett.
    A cél egy legalább 32 órás, megszakítás nélküli teqball mérkőzés bemutatása volt. A folyamatos játék során az egymás ellen küzdő két csapat játékosai cserélődtek, de a mérkőzés nem szakadhatott meg. A közel másfélnapos sportág-bemutatót bárki bármikor megtekinthette. A szervezők és a résztvevők ezzel kívánták megdönteni a korábban Budapesten felállított teqball rekordot.
    Ugyanitt és ugyanekkor megkívánták dönteni a leghosszabb tollaslabda foglalkozás hazai rekordját is, melynek keretében a helyi tornacsarnok pályán 24 órán túli folyamatos tollaslabda mérkőzést rendeznek a játékosok folyamatos cseréjével úgy, hogy a játék nem szakadhatott meg.
    A rekordkísérletben az előzetes regisztrációt követően bárki részt vehet, tollasütőt és labdát a rendezők biztosítottak.
    A rendezvényen megjelent Sárosi Laura olimpikon, tollaslabda bajnok, valamint Banyik Csaba, teqball világbajnok is.
    Ezekkel az akciókkal szeretnének a szervezők bekerülni a Magyar Rekordok adatbázisába, amely sikeresen megtörtént.
Folyamatok

Közlekedésbiztonsági program keretében

  • 2021. szeptember 15. - 2022. január 31. közötti időszak – "Kerékpáros Klub 2.0" foglalkozás a Benedek Elek EGYMI, Óvoda, Iskola és Kollégium épületében
    Az oroszlányi Benedek Elek EGYMI, Óvoda, Iskola és Kollégium szervezésében valósult ,eg az intézmény diákjai részére szervezett foglalkozások, amelyen a "BringaAkadémia" képzésén részt vett oktató a kerékpáros kultúra népszerűsítésén keresztül a biztonságos közlekedésre való oktatást, ezáltal az áldozattá való válás elkerülésére készíti fel a résztvevő gyermekeket. Áttételesen a sportra való ösztönzés is célja a programsorozatnak. A foglalkozások az alábbi időpontban kerültek megszervezésre:
    • 2021. október 4.
    • 2021. október 4.
    • 2021. október 14.
    • 2021. október 18.
    • 2021. november 8.
    • 2021. november 15.
    • 2021. november 22.
    • 2021. november 29.
    • 2021. december 6.
    • 2021. december 13.
    • 2021. december 15.
    • 2022. január 3.
    • 2022. január 10.
    • 2022. január 17.
  • 2021. szeptember 15. - 2022. máricus 31. közötti időszak – "Kerékpáros Klub - alsósoknak" foglalkozás
    Az Oroszlányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola alsó tagozatos diákjai részére szervezett foglalkozások, amelyen a "BringaAkadémia" képzésén részt vett oktató a kerékpáros kultúra népszerűsítésén keresztül a biztonságos közlekedésre való oktatást, ezáltal az áldozattá való válás elkerülésére készíti fel a résztvevő gyermekeket. Áttételesen a sportra való ösztönzés is célja a programsorozatnak. A foglalkozások az alábbi időpontban kerültek megszervezésre:
    • 2022. február 3.
    • 2022. február 10.
    • 2022. február 17.
    • 2022. február 24.
    • 2022. március 3.
    • 2022. március 10.

12. mérföldkő:
A 2022. április 1. és 2022. szeptember 28. közötti időszak akcióira került sor:

Akciók
  • 2022. április 22. – Lakóhelyünk védelméért – Tisztítsuk meg az Újvárost! - Újváros
    Civil kezdeményezésre a Malom-tó, valamint a Kutyafuttató környékét tisztították meg az önkéntes segítők.
  • 2022. április 22. – Lakóhelyünk védelméért – Tegyük rendbe a Haraszthegyet! - Óváros
    Civil kezdeményezésre a Haraszthegyet tisztították meg az önkéntes segítők.
  • 2022. április 25. – Lakóhelyünk védelméért – Tegyük rendbe az iskolák környékét! - Óváros
    A József Attila Általános Iskola által kezdeményezett program keretében megtisztításra került az intézmény környéke. A programba a felső tagozatos diákok kerültek bevonásra.
  • 2022. április 25. – Lakóhelyünk védelméért – Tegyük rendbe az iskolák környékét! - Újváros
    A Hunyadi Mátyás Általános Iskola által kezdeményezett program keretében megtisztításra került az intézmény környéke. A programba a felső tagozatos diákok kerültek bevonásra.
  • 2022. április 28. – Környezetvédelem mindenkinek - Óváros
    Környezetvédelem, fenntarthatóság, hogyan tehetünk érte? Ennek keretében 10 állomásos öko-játék programon vettek részt a diákok. Ezen állomások nagy méretű, színes, kézzel festett, fából készült térjátékok, amelynek minden eleme a környezetvédelem egy-egy témáját dolgozza fel és foglalkoztatja a gyermekeket az adott aktivitáson keresztül.
  • 2022. április 29. – Környezetvédelmi program – Zenebatyu - Óváros
    Környezetvédelem, fenntarthatóság, hogyan tehetünk érte? A zenebatyu program interaktív, amelynek célja a minél korábban történő szemléletformálás. A foglalkozás keretében hulladékból készítettek hangszert a gyerekek.
  • 2022. április 29. – Fenntarthatósági program - Újváros
    A Hunyadi Mátyás Általános Iskolában a fenntarthatósági héthez kapcsolódó foglalkozásokat, amelynek keretében egyéni, kiscsoportos formában, instrukciók alapján önálló és irányított foglalkoztatással dolgoztak a negyedik évfolyamos diákok. Ennek keretében megismerték a szél-, víz- és napenergia előnyeit, lehetőségeit. A hulladék újrahasznosításával kapcsolatosan több játékos feladat segítségével bővítették tudásukat. Emellett madárvédelmi és vízvédelmi foglalkozásokra került sor.
  • 2022. május 6. – Madarak és fák napja - Újváros
    A Hunyadi Mátyás Általános Iskolában a Madarak és fák napja alkalmából természetvédelmi szakember előadásán és állatbemutatóján vehettek részt a diákok. Hüllőket, madarakat, kisemlősöket érinthettek meg. Megismerhették szokásaikat, élőhelyüket, táplálkozásukat. Beszéltek a tápláléklánc, védett élőlények, állatvédelem témaköréről.
  • 2022. június 13. – Piknik a Haraszthegyen - Óváros
    A program keretében a város apraja-nagyja jött, ki pléddel, ki némi harapnivalót rejtő kosárral a kezében érkezett, minden másról pedig a városi civil szervezetek és vállalkozók gondoskodtak. Húsz állomáson lehetett játékos feladatokért cserébe pecsétet gyűjteni a gyermekeknek.
    A teljesség igénye nélkül, kipróbálhatták az elektromos háromkerekű riksákat.
    Egy másik állomáson, a zeneiskola és a Bányász Zenekar képviselői hangszer¬simogatóval készültek, a szlovákok a nudlifőzés rejtelmeibe avatták be az érdeklődőket, a Hamvas Béla Gimnázium standjánál pedig csillámtetoválások készültek.
    Sportos programokból sem volt hiány: amerikai foci, karate és kosárpálya, valamint súlyemelés várta az érdeklődőket, a Zöld Ász Kft. jóvoltából pedig elektromos quadok is várták aktuális sofőrjeiket.
    Volt rendőrségi bűnmegelőzési totó, az Álomklub standja a táplálkozás témakörét járta be, a katlanban kutyásbemutató népszerűsítette a felelős állattartást, míg az ipari park egyik cége is kitelepült. A Suez állomáson a membrángyártás folyamatáról beszéltek, a Hölgyklub tagjai pedig kincskeresőket avattak.
    Kulturális programokból sem volt hiány: zumbázni hívtak, fellépett a Bránička szlovák táncegyüttes és Dallos Zoltán vezette színjátszósok jóvoltából musical¬slágerekkel telt meg a szoborszínpad. Bános Roxánáéknál lehetett a szomjat csillapítani, de az üres gyomorral érkezőket is finom falatok várták a „hegy lábánál”. Arrébb Tyukodi József, az önkéntes tűzoltók elnöke segített az ügyességi pályán, majd habpartit szerveztek a lánglovagok. Valóban sikerült belakni a hegyet, több százan döntöttek úgy, hogy kilátogatnak a délután folyamán és végül Maci Laci-fotózással zárják a napot a víztoronynál.
  • 2022. június 25. – Pajtafesztivál - Ófalu
    A Múzeumok Éjszakáján népi jellegű rendezvényt szerveztek az oroszlányiaknak. A kulturális programok mellett óránkénti tárlatvezetéssel tekinthették meg a helyi szlovákok népi kultúráját bemutató kiállítást, ugyanakkor két új tárlat is várta a fesztiválozókat a pajtában. A „Minden más, minden kék” rajzpályázat alkotásaiból, illetve a Borbálai Nyugdíjas Klub munkáiból nyílt kiállítást Lazók Zoltán polgármester és Nagyné Batin Erika, a Benedek Elek EGYMI intézményvezetője nyitotta meg.
    Miközben sült a lángos és főtt a palócleves, kora délutántól egymást váltották a tehetséges csoportok a Tájház udvarán. Elsőként a környei Szivárvány együttes néptáncműsorát látták a jelenlévők, majd a pusztavámi Herztöne Kapelle sváb dallamokkal szolgáltatta a talpalávalót. A rendezvény zárásaként a Bányász Klubszínpad KaDarka Társulata, valamint a Mostjó Zenekar szórakoztatta a nagyérdeműt.
  • 2022. június 25. – Retro Sütinap - Óváros
    Helyi civilek összefogásával szórakoztató és egyéb programok szervezésére került sor, amelynek célja a generációk közelítése, valamint érzékenyítés.
  • 2022. augusztus 13. Falunap – Elszármazottak és segítők találkozója - Ófalu
    A Falu-Hagyományőrző és Kulturális Egyesület 2022. augusztus 13. napján szervezte meg Oroszlány falu településrészének és a városnak az egyik legnagyobb kulturális és nemzetiségi ünnepét, a Falunapot, amelyet az evangélikus egyházzal és a Szlovák Önkormányzattal közösen rendezett meg.
  • 2022. augusztus 19-21. - Boroszlány - Óváros
    A program a generációk közelítését célozta meg, gyermek és felnőtt programok megszervezésére került sor.
  • 2022. szeptember 9. – Ismerjük meg az Oroszlányi Bányászati Múzeumot – Újváros
    A Hunyadi Mátyás Általános diákjai vettek részt az Oroszlányi Bányászati Múzeum programjában, amelyben a diákok megismerhették a múzeumot és annak legújabb fejlesztéseit. Múzeumpedagógiai foglalkozás keretében megtekintették a beltéri és kültéri kiállításokat, továbbá sorjátékok keretében a gyakorlatot is (pl. gyorsasági verseny a bányász munkásruha felvételére)
Folyamatok

Közlekedésbiztonsági program keretében

  • 2022. március 15. – 2022. június 30. közötti időszak – „Kerékpáros Klub 3.0 foglalkozás a Benedek Elek EGYMI, Óvoda, Iskola és Kollégium épületében - Óváros
    Az oroszlányi Benedek Elek EGYMI, Óvoda, Iskola és Kollégium szervezésében valósult meg az intézmény diákjai részére szervezett foglalkozások, amelyen a "BringaAkadémia" képzésén részt vett oktató a kerékpáros kultúra népszerűsítésén keresztül a biztonságos közlekedésre való oktatást, ezáltal az áldozattá való válás elkerülésére készíti fel a résztvevő gyermekeket. Áttételesen a sportra való ösztönzés is célja a programsorozatnak.
  • 2021. szeptember 10. – 2022. június 30. közötti időszak – „Kerékpáros Klub 2.0 - alsósoknak” foglalkozások a Hunyadi Mátyás Általános Iskolában - Újváros
    Az oroszlányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola szervezésében valósult meg az intézmény diákjai részére szervezett foglalkozások, amelyen a "BringaAkadémia" képzésén részt vett oktató a kerékpáros kultúra népszerűsítésén keresztül a biztonságos közlekedésre való oktatást, ezáltal az áldozattá való válás elkerülésére készíti fel a résztvevő gyermekeket. Áttételesen a sportra való ösztönzés is célja a programsorozatnak.
  • 2021. december 10. – 2022. június 30. közötti időszak – „Kerékpáros Klub 2.0 - felsősöknek” foglalkozások a Hunyadi Mátyás Általános Iskolában - Újváros
    Az oroszlányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola szervezésében valósult meg az intézmény diákjai részére szervezett foglalkozások, amelyen a "BringaAkadémia" képzésén részt vett oktató a kerékpáros kultúra népszerűsítésén keresztül a biztonságos közlekedésre való oktatást, ezáltal az áldozattá való válás elkerülésére készíti fel a résztvevő gyermekeket. Áttételesen a sportra való ösztönzés is célja a programsorozatnak.
  • 2021. december 10. – 2022. június 30. közötti időszak – „Kerékpáros Klub 2.0 - alsósoknak” foglalkozások a József Attila Általános Iskolában - Óváros
    A József Attila Általános Iskola alsó tagozatos diákjai részére szervezett foglalkozások, amelyek a kerékpáros kultúra népszerűsítésén keresztül a biztonságos közlekedésre való oktatást, ezáltal az áldozattá való válás elkerülésére készíti fel a résztvevő gyermekeket. Áttételesen a sportra való ösztönzés is célja a programsorozatnak.
  • 2021. december 10. – 2022. június 30. közötti időszak – „Kerékpáros Klub 2.0 - felsősöknek” foglalkozások a József Attila Általános Iskolában - Óváros
    A József Attila Általános Iskola felső tagozatos diákjai részére szervezett foglalkozások, amelyek a kerékpáros kultúra népszerűsítésén keresztül a biztonságos közlekedésre való oktatást, ezáltal az áldozattá való válás elkerülésére készíti fel a résztvevő gyermekeket. Áttételesen a sportra való ösztönzés is célja a programsorozatnak.
  • 2022. június 20-24. közötti időszak – OSZE Kerékpáros tábor
    A programsorozat keretében a résztvevő gyerekek az Oroszlányi Szabadidő Egyesület Tekergők alosztályának és az Oroszlányi Rendőrkapitányság közreműködésével megismerkedhettek a biztonságos kerékpáros közlekedéssel, továbbá a tábor ideje alatt lehetőségük volt az elméletben tanultak gyakorlatba történő rögzítésére. A program emellett hivatott a kerékpáros kultúrát népszerűsíteni, továbbá Oroszlány és környékének megismerésére.
  • 2022. június 20-24. közötti időszak – Kerékpáros tábor a Benedekben
    A programsorozat keretében a résztvevő gyerekek megismerkedhettek a biztonságos kerékpáros közlekedéssel, továbbá a tábor ideje alatt lehetőségük volt az elméletben tanultak gyakorlatba történő rögzítésére. A program emellett hivatott a kerékpáros kultúrát népszerűsíteni, továbbá Oroszlány és környékének megismerésére.

Mozgósítás, mozgásra ösztönzés keretében:

  • 2022. április 1. – 2022. július 31. közötti időszak – Fittness nagyi leszek
    65+ felettiek részére torna szervezése a sportcentrum területén található kültéri sportpark igénybevételével.

13. mérföldkő:
A 2022. szeptember 29. és 2022. október 31. közötti időszakban bűnmegelőzési akciókra került sor.

Akciók
  • 2022. október 2-4.
    Az Oroszlányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola 5. évfolyamos diákjai részére szervezett az Oroszlányi Rendőrkapitányság programokat a fenti időszakban az alábbi témakörökben:
    • A bűnügyi munka bemutatása
    • A rendőrség technikai bemutatása
    • Az internethasználat veszélyei
  • 2022. október 7.
    Az Oroszlányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola diákjai vettek részt a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság által szervezett bűnmegelőzési programon:
    • Kutyás állatbemutató

14. mérföldkő:
A 2022. november 1. és 2023. április 30. közötti időszakban az alábbi programok és akciók valósultak meg.

Akciók
  • 2023. március 17. – Lakóhelyünk védelméért – a Zöld Oroszlányért!
    Az OSZE Kerékpáros Szakosztályának közreműködésével valósult meg, amely a város kerékpárútja mellett gyűjtötte össze az elszórt hulladékot, szemetet.
Folyamatok

Közlekedésbiztonsági program keretében

  • 2023. április 21. – Környezetvédelmi program a Benedek Elek EGYMI-ben
    Környezetvédelmi program szervezésére került sor az Öko-Játékok-utazó játszóház közreműködésével. A program keretében sor került az ún. Lim-Lom Mese, interaktív környezetvédelmi élő zenés előadás megtartásra, illetve használhatták a résztvevő gyermekek a 10 állomásos öko-játékokat.
    Az eszközök mellett szakanimátorok várták a tanulókat, akik az adott korosztálynak megfelelő szinten képviselték az adott eszközhöz tartozó szakmai háttéranyagot. A programban volt többek között az Építs utat a kukásautónak!, Függőleges útvesztő, Hulladék Udvar Horgász Játék, Mini szelektív Memóriajáték, Ökokukalukak, Szelektív Óriás Csúzli, Kukakirakó.
  • 2023. április 27. – Környezetvédelmi program az Oroszlányi József Attila Általános Iskolában
    Környezetvédelmi program szervezésére került sor az Öko-Játékok-utazó játszóház közreműködésével. A program keretében sor került az ún. Lim-Lom Mese, interaktív környezetvédelmi élő zenés előadás megtartásra, illetve használhatták a résztvevő gyermekek a 10 állomásos öko-játékokat.
    Az eszközök mellett szakanimátorok várták a tanulókat, akik az adott korosztálynak megfelelő szinten képviselték az adott eszközhöz tartozó szakmai háttéranyagot. A programban volt többek között az Építs utat a kukásautónak!, Függőleges útvesztő, Hulladék Udvar Horgász Játék, Mini szelektív Memóriajáték, Ökokukalukak, Szelektív Óriás Csúzli, Kukakirakó.
  • 2023. április 28. – Környezetvédelmi program az Oroszlányi Hunyadi Mátyás Általános Iskolában
    Környezetvédelmi program szervezésére került sor az Öko-Játékok-utazó játszóház közreműködésével. A program keretében sor került az ún. Lim-Lom Mese, interaktív környezetvédelmi élő zenés előadás megtartásra, illetve használhatták a résztvevő gyermekek a 10 állomásos öko-játékokat.
    Az eszközök mellett szakanimátorok várták a tanulókat, akik az adott korosztálynak megfelelő szinten képviselték az adott eszközhöz tartozó szakmai háttéranyagot. A programban volt többek között az Építs utat a kukásautónak!, Függőleges útvesztő, Hulladék Udvar Horgász Játék, Mini szelektív Memóriajáték, Ökokukalukak, Szelektív Óriás Csúzli, Kukakirakó.

15. mérföldkő:
A 2023. május 1. és 2023. június 10. közötti időszakban az alábbi programok és akciók valósultak meg.

Akciók
  • 2023. május 24. – Bringás reggeli – Ipari park
    A rendezvény célja a környezetvédelemre való ösztönzés környezetkímélő közlekedési eszköz használatával. A kerékpárral, elektromos rollerrel közlekedők részére reggeli (péksütemény, müzliszelet és dobozos gyümölcslé) biztosítása. Együttműködő partnerünk az Oroszlányi Rendőrkapitányság, valamint a Veolia Water Hungary Kft..
  • 2023. június 10. – Piknik a Haraszthegyen
    A program keretében a város apraja-nagyja jött, ki pléddel, ki némi harapnivalót rejtő kosárral a kezében érkezett, minden másról pedig a városi civil szervezetek és vállalkozók gondoskodtak. Húsz állomáson lehetett játékos feladatokért cserébe pecsétet gyűjteni a gyermekeknek.
    A teljesség igénye nélkül, kipróbálhatták az elektromos háromkerekű riksákat.
    Egy másik állomáson, a zeneiskola és a Bányász Zenekar képviselői hangszersimogatóval készültek, a szlovákok a nudlifőzés rejtelmeibe avatták be az érdeklődőket, a Hamvas Béla Gimnázium standjánál pedig csillámtetoválások készültek.
    Volt rendőrségi bűnmegelőzési totó, az Álomklub standja a táplálkozás témakörét járta be, a katlanban kutyásbemutató népszerűsítette a felelős állattartást, míg az ipari park egyik cége is kitelepült. A Veolia állomáson a membrángyártás folyamatáról beszéltek, a Hölgyklub tagjai pedig kincskeresőket avattak. Emellett a Digitális Tudásközpont robotkutyájával is lehetett ismerkedni.
    Arrébb Tyukodi József, az önkéntes tűzoltók elnöke segített az ügyességi pályán, majd habpartit szerveztek a lánglovagok.
Részvételi fórumok

Részvételi fórum a civil csoportok bevonásával, amelyben a városban működő számos egyesület, klub vagy alapítvány összehangolja tevékenységét, programjaikat, rendezvényeiket, működésüket több területen: időskorúak, kultúra, nemzetiségek, sport, zene, szociális területek, valamint vállalták a civilek a közös munkát.

A részvételi fórumok az alábbi időpontokban kerültek megszervezésre:

  • 2021. december 9.
  • 2022. március 9.

Helyi nyilvánosság fórumainak megteremtése, meglévők fejlesztése

A helyi nyilvánosság fórumainak megteremtése, meglévők fejlesztése kapcsán 2020 júniusában a Nemzeti Media-es Hírközlési Hatóság 2020. június 29-i kezdéssel nyilvántartásba vette a Víztorony Rádió állandó megnevezésű internetes lineáris médiaszolgáltatását. Víztorony Rádió heti műsorideje 20 óra, heti 5 napon.
A rádió mellett a rádió Instagram oldalának, „viztoronyradio” megnevezéssel elkészítésére is sor került 2020. október 6-val.

A Facebookon a következő címen érhető el: https://www.facebook.com/akozosseghangja

Hallgasson bele hétköznap 16:00-20:00 óra között: https://www.oroszlanyimedia.hu/

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.

Önkormányzat
2024. december 17.
Igazgatási szünet

Tisztelt Ügyfeleink!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy az Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal 2024. december 23-tól 2025. január 3-ig igazgatási szünet miatt zárva tart.

Hír
2024. november 28.
Áramszünet!

Az E.ON tájékoztatja Oroszlány lakosságát, hogy a településen áramszünet várható a mellékletben szereplő helyszíneken, időpontokban.

Mozaik
2024. november 26.
Közlemény

Az MH Klapka György 1. Páncélosdandár technikai eszköz mozgatását hajtja végre.

2024. november 26.
Fogadóórát tart Takács Károly polgármester

Takács Károly, Oroszlány város polgármestere 2024. december 2-án (hétfőn) 14 óra és 17 óra között fogadóórára várja az érdeklődőket a Polgármesteri Hivatalban.

Elérhetőségeink
  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Takács Károly
    Oroszlány Város polgármestere
Népszerű cikkek