Sport
2015. szeptember 01.

Kategória győzelem hazai pályán

Vasárnap, augusztus 30-án lezajlott városunkban az Oroszlány Rallye, az MNASZ Magyar Amatőr Rallye Bajnokság (MARB) Nyugati Régiójának negyedik futama volt.

A versenyzők 6 gyorsasági (mért) szakaszt tejesítettek a versenyzői körökben legendás, országosan is elismert Oroszlány-Pusztavám közötti szakaszon. Az egykori bányaút a márványzúzalékot is tartalmazó „fehér aszfaltos” kanyarjai –nedvesség hatására- kiszámíthatatlanná teszik az autók viselkedését. Ezért jelent a szokásosnál nagyobb kihívást a versenyzők számára az eső, vagy száraz időben akár a hajnali pára is.

Az esemény nívóját a szombat esti, az egykori buszpályaudvaron rendezett rajtceremónia is emelte. Ünnepélyes rajt leginkább a nagyobb kategóriájú versenyek velejárója, ahogy azt is jó néven vette a mezőny, hogy az autókat Németh Gábor szakmai alpolgármester rajtoltatta el.

A rendezvény létjogosultságát a vasárnapi nézőszám igazolta: a pálya mellett annak ellenére sokan voltak kíváncsiak az autókra, hogy a lezárt útszakaszhoz való kijutás komoly tervezést és gyaloglást igényel ilyenkor. Mivel a megmérettetésen licenszes és amatőr versenyzők is indulhattak, így a 75 nevező között végül 7 oroszlányi páros is volt.

A MARB futamot végül az ifj. Fogarasi Attila – Brettschneider Ferenc páros nyerte Honda Civic Type-R autójukkal, míg Suzukik külön értékelésében a Kerék Norbert –Schrey Róbert oroszlányi páros győzelmének örülhettünk. Több helyi párosunk is csak műszaki hiba miatt maradt le az előkelő helyen való célbaérésről.

A szervezők külön megköszönték a város támogatását, és remélik, hogy Oroszlány jövőre is elfoglalja méltó helyét az országos rallye vérkeringésében.

-PZ-



Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek