Oroszlány városa augusztus 20-án a Millenniumi emlékműnél tartotta hivatalos ünnepségét. A rendezvényen ünnepi beszédek, egyházi szertartás és koszorúzás is szerepelt a programban.
Oroszlány városa augusztus 20-án a Millenniumi emlékműnél tartotta hivatalos ünnepségét. A rendezvényen ünnepi beszédek, egyházi szertartás és koszorúzás is szerepelt a programban.
Az államalapítás ünnepéhez kapcsolódva tartotta ünnepi képviselő-testületi ülését Oroszlány Város Önkormányzata augusztus 20-án délelőtt.
Az Oroszlányi Súlyemelő és Erőemelő Egyesület sportolói az őszi szezon előtt is aktívan készülnek, hiszen a nyár során több megmérettetésen is eredményesen szerepeltek.
Az Oroszlányi Bányászati Múzeum augusztus 15-én nyáresti programmal várta a látogatókat. A Kívánságok éjszakája című rendezvény a Perseidák meteorraj megfigyeléséhez nyújtott különleges élményt, amely filmvetítéssel, bányavonatozással és csillagászati bemutatóval egészült ki.
Az oroszlányi Nyíres dűlőben nyolcadik alkalommal valósult meg a Miniovi program, amely játékos, közösségi formában támogatja a kisgyermekek fejlődését, tanulását és beilleszkedését.
A majki Esterházy-kastély és Kamalduli remeteség pályázati programja hivatalosan augusztus 13-án zárult le. Az eredményes elbírálást követően Oroszlány Város Önkormányzata aláírta az üzemeltetés átvételére vonatkozó szerződéseket, amelyek alapján a műemlékegyüttes működtetését az önkormányzat látja el.
Értesítjük tisztelt Ügyfeleinket, hogy 2025. augusztus 19-én, kedden, az Oroszlány, Szent István tér 1. szám alatti székhelyünkön - az áramszolgáltatás szüneteltetése miatt - rövidül a nyitvatartás.
A rendkívüli meleg miatt az országos tiszti főorvos csütörtöktől harmadfokú hőségriasztást rendelt el. A hatóságok azt kérik: mindenki fordítson kiemelt figyelmet saját és környezete védelmére.
2025. augusztus 28-án, csütörtökön reggel 8 és délután 2 óra között az E.ON hálózatkarbantartási munkálatokat végez Oroszlány több területén, amely az érintett fogyasztási helyeken áramszünettel jár.
A 30. falunap Oroszlányban délután a Topolya-kútnál és a II. Rákóczi Ferenc Kultúrház előtt tartott koszorúzásokkal folytatódott. Az eseményen megemlékeztek többek között Varga Istvánné Mariska néniről, akinek életműve és közösségi munkája ma is példaértékű a helyiek számára.