Oroszlányban szoros és eredményes az együttműködés a közterület-felügyelet és a rendőrség között. Ennek egyik példája Kovács Roland közterület-felügyelő elismerése, amelyet egy bűncselekmény felderítésében nyújtott segítségéért vehetett át.
Oroszlányban szoros és eredményes az együttműködés a közterület-felügyelet és a rendőrség között. Ennek egyik példája Kovács Roland közterület-felügyelő elismerése, amelyet egy bűncselekmény felderítésében nyújtott segítségéért vehetett át.
Az ünnepi időszakban jellemzően megnövekszik a közúti forgalom, ami a rendőrség számára is többletfeladatokat jelent. Az Oroszlányi Rendőrkapitányságon az elmúlt hetek tapasztalatairól, valamint az aktuális közlekedési helyzetről adtak tájékoztatást.
A Fürst Sándor utcai tragikus tűzeset rámutatott a tűzvédelmi szabályok betartásának fontosságára és az emberi felelősség jelentőségére. Szabó Imre, az Oroszlányi Önkormányzati Tűzoltóság vezetője az Oroszlányi Városi Televízió stúdiójában osztotta meg tapasztalatait a megelőzésről, a tűzoltók munkájáról és a lakóközösségek szerepéről.
Január 15-én hajnalban sűrű füst áramlott ki a Fürst Sándor utca egyik társasházának pincéjéből, amit a lakók jelentettek a 112-es segélyhívón. Az oroszlányi önkormányzati és tatabányai hivatásos tűzoltók, valamint a mentőszolgálat és a rendőrség nagy erőkkel vonultak a helyszínre.
Az ünnepek nemcsak a családok, hanem a rendvédelmi szervek számára is kiemelt figyelmet igényelnek. Az Oroszlányi Rendőrkapitányság és az Oroszlányi Tűzoltó-parancsnokság munkatársai ilyenkor is készenlétben állnak, hogy biztosítsák a város lakóinak biztonságát és nyugalmát.
A Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság közzétette 2024. szeptember havi lakossági és iskolai hírlevelét.
Az Oroszlányi Rendőrkapitányság fokozott ellenőrzést tart 2024. augusztus 29-én 08.00 órától szeptember 1-jén 24.00 óráig.
Az oroszlányi rendőrök elfogtak egy férfit, aki vendéglátóegységekből, garázsból, nyilvános illemhelyről lopott.
A 30 éves férfi ezúttal Oroszlányon követett el bűncselekményeket, tíz napja Tatán fogták el lopás miatt. Őrizetben várja ügye folytatását.
Az oldalára borult egy személyautó pénteken 13 óra körül Oroszlány határában, a Bokodi úton, a Szent Borbála utca közelében.