Nagy érdeklődés mellett zajlott az idei nőnapi kerékpártúra Oroszlányban. Az OSZE kerékpáros szakosztályának hagyományos kezdeményezése a közös tekerés mellett jótékonysági akcióval, ajándéksorsolással és koncerttel is várta a résztvevőket.

Az Oroszlányi Teke Szakosztály ifjúsági és felnőtt csapata is sikerrel szerepelt a tavaszi forduló negyedik mérkőzésén.
Az Atomerőmű SE 96–83-ra nyert hazai pályán az MVM-OSE Lions ellen.
Végletekig kiélezett mérkőzésen, hosszabbítás után szenvedett vereséget az oroszlányi csapat a debreceni rangadón.
Január 31-én Budafokon rendezték meg az év első súlyemelő versenyét, amelyet magas színvonalon bonyolítottak le.
Az oroszlányi csapat hosszú nyeretlenségi sorozatot zárt le az NB I. A alapszakasz 18. fordulójában.
Az ifjúsági csapat győzelmet aratott, a felnőtt együttes vereséget szenvedett a hazai fordulóban.
A MVM-OSE Lions a mérkőzés második felében elveszítette előnyét, és vereséget szenvedett az NKA Universitas Pécs ellen.
Elrajtolt a tavaszi bajnoki idény az oroszlányi teke szakosztály számára. Az első fordulóban hazai környezetben fogadták a Szeged együttesét a Chudik Lajos Városi Sporttelepen.
Január elején ismét sportolók népesítették be a Chudik Lajos Városi Sporttelepet, ahol újra lebonyolították a Bánhegyi László-emléktornát.