Közélet
2016. szeptember 04.

Egykor bányásztak itt, ma múzeum

Gál Domonkos köszöntötte szombaton az egykori XX-as akna volt dolgozóit és családtagjaikat abból az alkalomból, hogy ötödik alkalommal rendezték meg itt közösségi programjukat.

A ma már Bányászati Múzeumként működő kiállítóhelyen Mike István intézményvezető méltatta az elmúlt időszak fejlesztéseit, ami elsősorban annak köszönhető, hogy ez év június 1-től az önkormányzat 100%-os tulajdonában álló, Létesítményeket Üzemeltető Nonprofit Kft. (LÜN Kft.). vállalta át a teendőket a korábbi üzemeltető, a soproni Központi Bányászati Múzeum alapítványtól. A létesítmény igazgatója ennek emlékére jelképes kulcsokat adott át Lazók Zoltán polgármesternek és Tassi Józsefnek, a LÜN Kft. ügyvezetőjének.

A város első embere beszédében arról szólt, hogy emlékezni kell mindazokra, akik már nem lehetnek jelen, és ünnepelni az alkalmat, a 66. bányásznapot, a bányászhagyományokat.

  • Nem véletlen, hogy rögtön egy emlékhely fogadja a múzeumba látogatókat – utalt a bejáratnál kialakított kegyeleti helyre. Ezek a táblák emlékeztetnek a bányamunka veszélyeire, s az életüket vesztett bányásztársakra. Szám szerint 214 név olvasható rajtuk.
  • A bányászok, generációkon át, munkájuk jellegéből adódóan, közösséget teremtő, közösséget formáló emberek voltak, és ezt talán Oroszlány történelme igazolja legjobban. Elődeinknek és önöknek köszönhetjük, hogy a II. világháború utáni 1.700 fős kis faluból alig ötven év alatt húszezres város nőtt ki – fogalmazott Lazók Zoltán.

A jelenlévők ezt követően megkoszorúzták az emlékhelyet, ahol az önkormányzat és a bányászok képviselői mellett intézmények, civil szervezetek is elhelyezték a kegyelet virágait.

A volt dolgozók családi napján külön megemlékeztek a XX-as akna elmúlt évben elhunyt dolgozóiról is, akik nevét Babér Zoltán olvasta fel.


Elérhetőségeink
  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Takács Károly
    Oroszlány Város polgármestere
Népszerű cikkek