Hamis rendszám miatt bukott le
A helyi járőrök Oroszlányon figyeltek fel egy parkoló gépkocsira 2018. augusztus 1-jén késő este. A rendőrök megállapították, hogy a járművet korábban kivonták a forgalomból, valamint azt is, hogy az autóra felszerelt rendszám egy másik gépkocsihoz tartozik.
Elsődleges az ellátási biztonság
Mint arról beszámoltunk, Oroszlány Önkormányzata adásvételi szerződést írt alá az Oroszlányi Szolgáltató Zrt. megvásárlásáról. Az adásvétel indítékairól és indokairól Lazók Zoltán szerdán nyilatkozott az MTI-nek.
Úton vannak a tankönyvek
Szerdán megkezdődött a 2018-19-es tanév tankönyveinek kiszállítása az iskolákba. Az alaprendelések 12,5 millió tankönyve augusztus végéig érkezik meg az intézményekbe – adta hírül az MTI.
Újraindult a gombavizsgálat!
Augusztus elejétől újraindult a gombavizsgálat és szaktanácsadás a Városi Piac mellett: hétfő, szerda, szombat: 7:30 - 11:00 óráig.
Zsonglőrködő fiatalok
Azzal a céllal jött létre az Oroszlányi Szegényeket Támogató Alapítvány (SZETA), hogy növelje a peremhelyzetbe került személyek, családok életkörülményeit és esélyeit, valamint segítsen a hátrányos körülmények között élő gyermekek felzárkóztatásában, az iskolai lemorzsolódás csökkentésében, az esélyegyenlőség megteremtésében.
Új kézben a Szolgáltató
Az NKM Nemzeti Közművek Zrt. és Oroszlány Város Önkormányzata adásvételi szerződést írt alá az Oroszlányi Szolgáltató Zrt. megvásárlásáról. A tranzakció a hatósági jóváhagyásokat követően július 31-én sikeresen zárult, a cég új neve NKM Oroszlányi Szolgáltató Zrt. A társaság megvásárlásával a Nemzeti Közművek elsőként kínál egyszerre földgáz-, villamosenergia- és távhőszolgáltatást egy területen.
Melyik a legszebb konyhakert?
Egyre több települése hirdeti meg „A legszebb konyhakertek” helyi versenyt, amihez második alkalommal csatlakozott Oroszlány is.
Munkásszállást adtak át Oroszlányban
Oroszlányban a korábbi Béke Szállóból 270 ágyas korszerű munkásszállót alakított ki 660 millió forintos beruházással a szegedi Axill Kft. - mondta el az MTI-nek a szálló vezetője.