A 20. század egyik legszörnyűbb, a közvélemény előtt jobbára ismeretlen magyar történelmi tragédiát dolgozza fel a „Népirtás Pozsonyligetfalun” című dokumentumfilm. A Géczy Dávid és Udvardy Zoltán által rendezett alkotás felfedi: a második világháború befejezése után a csehszlovák hadsereg katonái 1945 nyarán magyar és német civil lakosokat mészároltak le Pozsony mellett és Morvaország közepén.

Miközben, áttörve a hallgatás falát, szó esik a második világháború után a Szovjetunió rabtáboraiba hurcolt magyarok százezreiről, a hazai magyarság nem – s talán a felvidéki sem – szembesült még kellő mértékben a pozsonyligetfalui koncentrációs tábor szörnyűségeivel.

Ott, ahol 1945 nyarán a csehszlovák hadsereg katonái tankcsapdákba lőtték a pozsonyi és Pozsony környéki német lakosokat és 90 magyar leventét.

Az internálótábort őrző 17. számú gyalogezred katonái, amikor Prágából Pozsonyba utaztak vonatszerelvényükön, még Csehország területén, a morvaországi Prerovban is elkövettek egy tömegmészárlást – derül ki a filmből. A katonák itt leszállították egy másik vonatszerelvény utasait. A vonat főleg Dobsinába hazatérő magyar és német polgári lakosokat szállított.

A katonák hihetetlen brutalitással ölték halomra a lekényszerített embereket, közöttük kisgyermekeket és csecsemőket, sőt hazautazó szlovák vasutasokat is, majd útjukat folytatva vették át az akkor önálló településnek számító Pozsonyligetfalun a tábor őrzését.

A történet a mai és az akkori társadalmi felfogással, erkölccsel is szembemegy, mivel a gyilkosságokra jóval a német fegyverletétel után, a békeidőben került sor. Az eddigi kutatások szerint 500-600 embert öltek meg a táborban. Ez a mészárlás a korabeli Csehszlovákia történetében a második legnagyobb tömeggyilkosságnak számít.

A gyilkosokról rengeteg információ maradt fent, a nevük is ismeretes, az áldozatokról annál kevesebb. Ennek oka az, hogy az elkövetők tisztában voltak tettükkel és minden terhelő bizonyítékot igyekeztek nyomtalanul eltüntetni.

A helyszínen több hullámban is történtek exhumálások, azonban ezek jegyzőkönyvei, illetve a holttestek eltűntek. Annyit sikerült kideríteni, hogy a vonatkozó iratokat az 1960-as években megsemmisítették.

Dunajszky Géza író, a film egyik szakértője elmondta: több könyvet is írt a levente-katonák sorsáról. Munkája során sikerült találnia egy tanút, aki a teljes kálváriát végigjárta, látta az első kivégzéseket, látta, hogyan zajlanak a kihallgatások, és hogy miként erőszakolják meg csoportosan a nőket a fogolytáborban. Az említett levente társaival 1945 július 15-én lépte át a tábor kapuját, de július 17-én sikerült onnan megszöknie. Három társával átúszták a Dunát, és Esterházy János gróf segítségével, az általa kiépített hálózaton keresztül szöktek meg Esztergomba.

A rendezvény zárásaként az előadó dedikálta a „Szökés a haláltáborból” című könyvét az érdeklődők számára.