Széchenyi István közéleti és a közösségépítő munkássága bizonyára sokak által ismert. Így ezúttal az utolsó napok, hetek eseményeire összpontosítanak e sorok.

A Kossuth Lajos által legnagyobb magyarnak tartott Széchenyi 1848 őszétől tartózkodott a döblingi szanatóriumban, miután augusztusban idegösszeomlás érte, és szeptember elején Esztergomban öngyilkosságot kísérelt meg, a hajóhídról a Dunába ugorva.

A gróf összeomlásának hátterében régi félelme, a Kossuthtal folytatott politikai vita lényege állt: Széchenyi rendkívül óvatos reformer volt, aki minden haladó gondolata mellett fontosnak tartotta az udvar iránti lojalitást, jó viszonyt ápolt például Metternich herceggel, a birodalmi kancellárral is.

A gróf már ekkor rettegett attól, hogy Kossuth politikája egy udvarellenes felkeléshez és vérontáshoz vezet, ami kudarccal és a reformok ügyének bukásával járna.

Széchenyi mégis pozitívan fogadta a március 15-i pesti forradalmat, két nappal később írt levelében a zseniális jelzővel magasztalta fel Kossuthot. Szerepet vállalt a március 23-án felálló Batthyány-kormányban mint közlekedés- és munkaügyi miniszter, a márciusi euforikus légkör azonban hamar szertefoszlott. 1848. szeptember 4-én végül lemondott a tisztségéről. Orvosa, Balogh Pál kíséretében a Bécs közelében fekvő Döblingbe ment, s útja során megpróbált véget vetni életének.

A szanatóriumban töltötte életének hátralévő tizenkét évét, s a döblingi nyugodt környezet valóban jót tett egészségének: állapota nemsokára javulásnak indult, kézbe vette nagycenki uradalmának irányítását, visszatért irodalmi munkásságához is.

A grófot a szabadságharc leverése után számos magyar politikus és publicista kereste meg levélben és személyesen is, politikai útmutatást kérve tőle. Rendszeres látogatói közé tartozott például jó barátja, Jósika Sámuel báró, Hollán Ernő és Kecskeméthy Aurél is.

Széchenyi maga sem értett egyet az Alexander Bach báró nevével fémjelzett neoabszolutista rendszerrel, és miután 1857-ben egy, a magyar panaszokat meghazudtoló, félrevezető írás jelent meg Rückblick címmel, a gróf megírta leleplező politikai röpiratát, Ein Blick néven. Műve Rónay Jácint közvetítésével 1859-ben jelent meg Londonban, nevetségessé téve a Bach-rendszer politikáját, közvetetten hozzájárulva annak bukásához is. Az Ein Blick következményeként Széchenyinél 1860 márciusában házkutatást tartottak, elkobozták írásait, őt magát pedig börtönbüntetéssel fenyegették meg.

Az idős és beteg gróf állapota a sűrű zaklatások hatására rohamosan romlott, fogságtól és orgyilkosoktól tartott. Végül 1860. április 8-án hajnalban maga ellen fordította pisztolyát, sikeres öngyilkosságot követve el. Azon a végzetes április 8-ra virradó éjjen István gróf, ahogy az megszokott volt, egyedül marad ötszobás lakosztályában. Az inasok bezárták az ajtókat és elmentek. Még egy ideig hallották, amint a gróf fel s alá járkál a szobákban. Aztán csönd lett. A lövést nem hallották a klinika dolgozói, túl sok szoba és fal választotta el őket Széchenyitől.

Vasárnap reggel két inas észrevette, hogy a gróf hálószobájának ajtaja még csukva van. Ezt furcsállották, hiszen ezelőtt bármilyen korán érkeztek a lakosztályba, Széchenyit már ébren találták. Dr. Görgent hívták, majd benyomták a hálószoba ajtaját.

A grófot a kedvenc karosszékében ülve találták, lehanyatlott kezében még a pisztolyt markolta. Teljes öltözékben volt, a feje véres volt, s koponyaszilánkok hevertek a padlón.

Így ért véget a legnagyobb magyar élete, ki oly sokat adott nemzetének.

Nyughatatlan ember volt, mindig csak tenni, tenni akart, de kora béklyói fékezték tetterejét.

Széchenyi halálának hírére a Magyar Tudományos Akadémia gyásznapot tartott, Arany János verset írt tiszteletére, emlékére később számos város szobrot állított. A Kossuth Lajos által „legnagyobb magyarnak” nevezett politikust nagycenki kastélyának kápolnájában temették el április 11-én. Sírja ma is ott található.

Forrás: felvidék.ma