Regényeinek, novellásköteteinek, tudományos munkáinak száma meghaladja a negyedszázat. Műveit napjainkig több mint tízmillió példányban adták ki magyar nyelven, s külföldön tizenegy – köztük német, lengyel, horvát, francia, finn, angol és eszperantó – nyelven, tizenkét országban, 45 kiadásban jelentek meg könyvei. A 2005-ben itthon lezajlott nagy könyvszavazás szerint a száz legjobb könyvbe négy klasszikus művét (11.: Tüskevár, 19.: Vuk, 45.: Bogáncs, 51.: Téli berek) is beválasztották a szavazók.

Takáts Gyula Baumgarten- és József Attila-díjas költő szerint: „Könyveiből a külföld a magyar tájat és embert, a magyar pedig a hazát ismeri meg. A legnemesebb honismereti mozgalom az övé! Egyéni utakon járó magyar író, aki jelentős műveket hagyott hátra. Könyveiből harmónia és tiszta, egyszerű bölcsesség árad – sugárzik. Hitének mélysége vitte közel az elemekhez és az emberekhez. Szeretete egyetemes. Ahol magyarok élnek, írásait, mint a hazához vezető kalauzt igénylik.”

1900. január 25-én szülei első gyermekeként született, a Somogy megyei Göllén. Apai nagyanyja a francia forradalom elől menekült nemesi család sarja, anyai ágon pedig dédnagybátyja Damjanich János, az aradi vértanú. Édesapja, a Dombóvárról származó Fekete Árpád 1889-től a község kántortanítója, édesanyja, Sipos Anna a marcali erdész leánya volt. Fekete Árpád híres vadász, madarász és állattenyésztő volt, Herman Ottóval levelezett, akinek Gölle és környéke madár- és állatvilágáról rendszeresen beszámolókat küldött. Fekete István tízéves korára ismerte az összes madárfajtát, megmondta, hogy mivel táplálkoznak, melyik káros és hasznos, és hol költenek.

Az elemi iskolát Göllén kezdte el, s Kaposváron fejezte be. Középiskoláit Kaposváron végezte, majd katonai szolgálatra is ide vonult be. Azután elvégzett egy tartalékos tiszti iskolát, és nyolc évig katonáskodott. Katonaként iratkozott be a debreceni Gazdasági Akadémiára, ahonnan 1925-ben Mosonmagyaróvárra kérette át magát, s ott fejezte be az akadémiát. Tanulmányai végeztével 1926 és 1929 között a Baranya megyei Bakócán Majláth György gróf birtokán vállalt gazdatiszti állást. Később Ajkán lett gazdatiszt, a holland eredetű, s teljesen elmagyarosodott Nirnsee családnál. 1932-ben a Földművelésügyi Minisztériumba került, ahol vadászati előadó volt, valamint tudományos és oktató játékfilmeket írt és rendezett, majd ugyanezen idő alatt a Természeti Tanács megbízásából mint tudományos kutató is dolgozott.

Utolsó hivatali beosztásában, mint a kunszentmártoni Halászmesterképző Iskola vezető tanára dolgozott, és mint biológus, megírta a Halászat című kézikönyvét, a halászmesterképzés szakkönyvét.

Első írása 1914-ben Sík Sándor ifjúsági lapjában, a Zászlónkban jelent meg. Első regénye 1936-ban a Gárdonyi Géza történelmi regénypályázat első díjasa: A koppányi aga testamentuma. 1940-ben lett a Kisfaludy Társaság tagja.

Fekete István állatcsaládok életébe élte bele magát, beszélt az állatok nyelvén, megszólaltatta őket. A Csí fecskeregény, a Vuk rókaregény, a Bogáncs kutyaregény, a Lutra vidraregény, Kele gólyaregény, a Hú bagolyregény. A természettudományi alapú, modern állatregény műfajának megteremtőjeként 1960-ban József Attila-díjat kapott.

Legjobb barátja két Kálmán volt: az író Csathó és az oroszlánvadász Kittenberger. Utóbbi pályájának Kittenberger Kálmán élete című regényében állított emléket. A Királyi Magyar Egyetemi Nyomda 3000 pengős regénypályázatának győztes műve 1939-ben Fekete István Zsellérek című regénye volt. Az értékelőbizottság a díjat egyhangúlag „Hungara Hungaris cano” jeligével beadott pályamunkának ítélte, mely minden ízében magyar írás, beletartozik a Mikszáth Kálmán, Tömörkény István és Gárdonyi Géza által jelzett áramlatba. Ugyanakkor mégsem hasonlítható senkihez, hiszen írásművészete teljesen határozott egyéniséggé avatja.

Földi maradványait először 1970. június 25-én a Farkasréti temetőben helyezték el örök nyugalomra, majd 2004. augusztus 14-én – feleségével és Bogáncs kutyájával együtt – végleg hazatért szülőfalujába, Göllére, az egyetlen helyre, ahol ezen a földi világon otthon érezte magát.

Forrás: magyarnemzet.hu