Hír
2020. szeptember 06.

Bányász társaikra emlékeztek

Mike István, a Bányászati Múzeum vezetője köszöntötte szombaton az egykori XX-as akna volt dolgozóit és családtagjaikat abból az alkalomból, hogy kilencedik éve rendezik meg itt közösségi találkozójukat. Az esemény fővédnöke dr. File Beáta jegyző volt.

A hősök emlékfalánál Rajnai Gábor alpolgármester beszédében arról szólt, hogy emlékezni kell mindazokra, akik már nem lehetnek jelen, és ünnepelni az alkalmat, a 70. bányásznapot, a bányász hagyományokat.

- Nem véletlen, hogy rögtön egy emlékhely fogadja a múzeumba látogatókat – utalt a bejáratnál kialakított kegyeleti helyre. Ezek a táblák emlékeztetnek a bányamunka veszélyeire, s az életüket vesztett bányásztársakra. Szám szerint 214 név olvasható rajtuk.

- A bányászok, generációkon át, munkájuk jellegéből adódóan, közösséget teremtő, közösséget formáló emberek voltak, és ezt talán Oroszlány történelme igazolja legjobban. Elődeinknek és önöknek köszönhetjük, hogy a II. világháború utáni 1.700 fős kis faluból alig ötven év alatt húszezres város nőtt ki – fogalmazott az alpolgármester.

2000. március 14-én gördült ki az utolsó csille szén a majki bányából. 20 év történelmi távlat, és ma már a bányabezárásnak mindenki más-más mozzanatát tartja emlékezetesnek, nyilván azért, mert az érintette a legjobban. Ha messzebbről nézzük az eseményeket, látjuk hogy a XX-as akna bezárása nem csak a szénvagyon kimerülése miatt került szóba, hanem szorosan beleillett a magyar szénbányászat általános visszafejlesztésébe – mondta Gál Domonkos, az üzem egykori főmérnöke.

Dr. File Beáta jegyző a bányászokhoz kötődő családi érintettségéről emlékezett meg. A ma is jó egészségnek örvendő édesapja, File Sándor a XX-as üzemben volt földalatti villanyszerelő, nagyapja szintén a bányában dolgozott, akinek sírját minden évben Bányásznapkor elérzékenyülten keresi fel.

A beszédeket követően az emlékhely koszorúzására került sor, ahol az önkormányzat és a bányászok képviselői helyezték el a kegyelet virágait.

A volt dolgozók családi napján külön megemlékeztek a XX-as akna elmúlt évben elhunyt dolgozóiról is, akik nevét Babér Zoltán olvasta fel.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek