A fajta történetét kutatók szerint a komondor a csordák, nyájak védelmezőjeként és kísérőjeként valószínűleg őseinkkel a népvándorlás idején került a Kárpát-medencébe, de nem kizárt, hogy a kunok hozták be nagy testű pásztorkutyáikat a 13. század közepén.

Nevezték gubancos magyar juhászkutyának, selyemszőrű farkasebnek, pusztai komondornak, lompos szőrű komondornak, bagolyszemű komondornak vagy csak egyszerűen komondornak, amely szó a nyelvemlékek szerint mindig a nyájat őrző nagy testű kutyákat jelölte.

A komondor legfeltűnőbb sajátossága a szőrzete. Hatalmas mérete mellett ez teszi a komondort impozánssá, látványossá. Aki látott már teljes díszben pompázó komondort, nehezen tud szabadulni a látvány varázsától, bár a termete félelmet kelt sok emberben.

Gazdáját és a családtagokat egyenesen isteníti, és minden körülmények között engedelmeskedik neki, a gyerekeket pedig a végtelenségig védi. Alapvető feladata ugyanakkor a porta, az udvar védelme, azaz a területőrzés. Ébersége megkérdőjelezhetetlen: bár napközben többnyire látszólag lustálkodva hever az általa kiválasztott őrhelyen, de a füle vagy szeme körül egy-egy megrezdülő tincs arról árulkodik, hogy még ilyenkor is szemmel tartja környezetét.

Ugyan kevesen tenyésztik, ezáltal kevesen tartják, a komondorok népszerűek a kutyabarátok körében. A fajta elegáns mozgásával, hatalmas termetével, különleges szalagos vagy zsinóros fehér szőrtakarójával gyakran szerepel a kiállítások sztárkutyái között.

Forrás: Sokszínű Vidék