Vörösmarty Mihály 1800. december 1-jén született a Fejér megyei Nyéken.

Az alsó osztályokat Vörösmarty a lakásukhoz közel eső evangélikus iskolában, majd a gimnázium első öt osztályát Székesfehérváron a ciszterciták iskolájában végezte. 1816 novemberétől a pesti piarista gimnáziumban folytatta tanulmányait. 1817 novemberében Perczel családhoz kerül tanítóként. Perczel Sándor három fiának (Sándor, Móric – később 48-as honvédtábornok –, Miklós) tanítása volt a feladata. Közben elvégezte az egyetemen a két éves filozófiai tanfolyamot. Később a Börzsönybe költözik a Perczel családdal. Ebben az időszakban magánúton végezte el az egyetem jogi szakát.

Beleszeretett tanítványai testvérébe, Perczel Adélba, és költészetének 1844-ig ez az érzés az egyik ihletője. Verseiben Etelkának nevezi. Egyoldalú szerelem volt, a köztük feszülő társadalmi szakadék átjárhatatlan volt. A reménytelen vágyakozás és a lány éteri tisztaságú alakja sejlik föl Szép Ilonka története mögött. Gyermekkorától verselt, első költeményei 1823-ban jelentek meg, 1825-ben mikor a honfoglalásról szóló eposza, a Zalán futás megjelent, neve az egész országban ismertté vált. 1826-tól csak az irodalomnak élt egymás után írta kisebb eposzait és lírai költeményeit. 1827-ben megjelent Salamon Király című tragédiája. 1827-32 között a Tudományos Gyűjteményt, s ennek melléklapját, a Koszorút szerkesztette.

Széchenyi felkérésére részt vett az Akadémia létrehozásának előkészítő munkálataiban. Amikor 1830. november 17-én a Magyar Tudományos Akadémia megtartotta alakuló ülését, Vörösmartyt Kisfaludy Károly után másodikként választották meg rendes taggá. Amikor néhány nappal később, november 21-én Kisfaludy Károly meghalt, az irodalmi vezér szerepét Vörösmarty örökölte, és ezzel megtörtént az őrségváltás a magyar irodalomban. 1831-ben a jelent meg a Csongor és Tünde című remekműve, 1836-ban a Kisfaludy Társaság egyik alapítója.

1836-ban írja meg a Szózat című költeményét, mely hazafias lírájának kiemelkedő darabja. Toldyval és Bajzával az Auróra-kör vezetője, hármasban adták ki az Atheneumot (1837-43) és a Figyelmezőt (1837-40). A Pesti Magyar Színház (Nemzeti Színház) működése nyomán bontakozott ki színikritikusi és drámaírói munkássága. A színház Vörösmarty: Árpád ébredése című darabjával nyitotta meg kapuit 1837. augusztus 22-én.

A negyvenes évek közepén jelent meg összegyűjtött munkáinak kiadása (Minden munkái), akadémiai tevékenysége és a Kisfaludy Társaságban betöltött szerepe azonban háttérbe szorították költészetét. Az új lendületet vevő politikai életben is szerepet vállalt. A kezdetben Széchenyit támogató Vörösmarty Kossuthhoz pártolt, aki még az 1846-ban létrehozott Védegylet munkáiba is bevonta a költőt. A közéleti szerep és a politikai elkötelezettség elvonta figyelmét az irodalomtól. A szabadságharc idején állami állást is vállalt, a kegyelmi szék közbírájává nevezték ki 1849. június 5-én. A világosi fegyverletétel idején Aradon tartózkodott.

A világosi kapituláció következményei testileg-lelkileg egyaránt összetörték. Önként jelentkezett a pesti katonai törvényszéken, hiszen Haynau rendeletének megfelelően nemcsak a katonáknak, hanem a képviselőknek is felelni kellett tettükért.

Végül a törvényszék perét felfüggesztette, és lemondatása előtt Haynau Vörösmartyt is – több képviselőtársával együtt – kegyelemben részesítette. Ekkor Baracskára, majd Kápolnásnyékre költözött. Állandóan búskomor, Shakespeare-fordításán (Lear király, 1850) kívül alig dolgozott. Csak 1854-ben ébredt fel benne újra a nagy költő, ekkor vetette papírra A vén cigányt, a legmélyebb magyar rapszódiát, amelyben az egyéni és nemzeti fájdalom, valamint az emberiség sorsa fölötti aggodalom apokaliptikus víziókban és prófétai látomásokban ötvöződik össze.

1855-ben betegsége miatt Pestre utazott, itt agyszélhűdés érte és november 19-én meghalt.