Tűzeset
Az oroszlányi önkormányzati tűzoltókat riasztották kedden délelőtt egy helyi címre. Egy családi ház alagsorában keletkezett tűz, melyet az ott lakók egy porral oltó segítségével eloltottak. Az alagsor füsttel telítődött. Az egység légzőkészülék használata mellett átvizsgálta az épületet. A tűzzel érintett helyiségben fát, papírt tároltak.
Lakosságvédelmi intézkedésre nem került sor.
Új adásnap az OVTV-ben
Az Oroszlány Városi Televízió új adásnappal kedveskedik a kosárlabda szerelmeseinek
.
Tehetséges fiatalok a színpadon
Ismét egy remek előadással örvendeztette meg az oroszlányi közönséget a helyi KaDarka Társulat.
Figyeljünk tűzifavásárláskor!
A hatósági próbavásárlások,
valamint a fogyasztóktól kapott jelzések alapján a Nébih folyamatosan gyűjti és
elemzi a tűzifavásárlások kapcsán észlelt jogszerűtlenségeket.
Visszavágott a Zalaegerszeg
Két különböző előjelű
előzmény után érkeztek a csapatok a találkozóra. A vendégek edzőt váltottak, az
oroszlánok pedig egy meglepetés győzelem után várhatták a szombati
összecsapást.
Judos évértékelő
Szombaton délután a Sport Étteremben tartotta meg 2019- es évértékelőjét az Oroszlányi Judo Club.
Évet zártak a súlyemelők
Stílszerűen, edzőtermében
tartotta meg évzáró és egyben évnyitó összejövetelét az Oroszlányi Városi
Súlyemelő és Erőemelő Egyesület.
Könyves bütykölde
Húsz
éve töretlen sikernek örvendenek a kézműves foglalkozások a művelődési házban.
Bíróság a Hunyadiban
Tárgyalóteremmé
alakult pénteken a Hunyadi Mátyás Általános Iskola könyvtára, benne vádlottal,
bíróval, sőt, egy hosszú asztalnál esküdtek figyelték csöndesen az eseményeket.
Szépkorú köszöntés
Pénteken otthonában köszöntötte Havelda Ferencnét 90.
születésnapja alkalmából Rajnai Gábor alpolgármester és átnyújtotta számára
Oroszlány Város Önkormányzatának ajándékát.