Évforduló
2021. April 16.

Holokauszt Emléknap

Április 16. a Holokauszt Magyarországi Áldozatainak Emléknapja. Ezen a napon arra a több, mint félmillió honfitársunkra emlékezünk, akiket származásuk, vallásuk miatt 1938 és 1944-45 között megfosztottak jogaiktól, gettósítottak és koncentrációs táborokba deportáltak vagy munkaszolgálatra küldtek.

A holokauszt az egész magyar nemzet tragédiája, amelynek emléknapján mély részvéttel hajtunk fejet a vészkorszak áldozatai és sokat szenvedett túlélői előtt – mondja ki az Országgyűlés nyilatkozata. 1944-45-ben a magyar nemzet pótolhatatlan veszteségeket szenvedett el, amelyekkel, illetve következményeikkel ma is nap, mint nap szembesülünk. Az áldozatok a korabeli magyar társadalom aktív tagjaiként sokat tettek a magyar kultúra és gazdaság sikeres működéséért és felvirágoztatásáért. Bűnük mindössze annyi volt, hogy származásuk, vallásuk, őseik hite nem volt kívánatos a vészterhes időszak német fajelmélet által dominált magyar törvényei számára.

Egy név – egy élet, idén ez a holokauszt emléknap mottója. 2021-ben Magyarországon páratlan válaszra talált a kezdeményezés, hogy úgy emlékezzenek a Soá emléknapján zsidóságuk miatt meggyilkolt honfitársakra, hogy több város összekapcsolásával, minden helyen a település egykori áldozatainak nevét olvassák fel, egész napos online esemény keretében.

Az emlékezés bemutatásával és a budapesti nyilas gyilkosságok felolvasásával kezdődött a nap, majd estig tart a tisztelgés az áldozatok előtt. A sort Hatvan, Pécs és Mezőtúr kezdte, a több mint 12 település között szerepel Nyíregyháza, Debrecen és Sopron is. A kivételes összefogást tükrözi, hogy a református, evangélikus, baptista, pünkösdi közösségek ugyanúgy vállalták a megszólalást, mint a római katolikus egyház képviselői és a Hit Gyülekezete. A mozgalom szervezőinek nyilatkozata szerint: a mi hitünk képviselői felekezettől függetlenül azok, akik megértették az Evangélium üzenetét, azok előtt hajtanak fejet, akik az embertelenségben is embert mentettek és kiálltak a képmutatókkal, rablógyilkosokkal szemben. Akiknek fontosabb volt a pillanatnyi haszonszerzési érdekek törvényével szemben az „Emberszeretet” parancsa. Minden áldozat neve mögött egy anya, egy első világháborús hős, egy költőnek készülő kisgyerek, egy patikus, orvos, kereskedő, vagy egy megfáradt nagyapa lehet, akiket szinte elevenen égettetett el az az ország, amit addig hazájuknak éreztek. Megölték a szomszédunkat, a barátunkat, a társunkat. Itt maradtak a házaik, bútoraik, ruhájuk, boltjuk, műhelyük, és itt maradtunk „Mi” is, akiknek kötelessége emlékezni rájuk.

A harang értünk szól!


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek