Évforduló
2021. július 11.

Népesedési Világnap

Az ENSZ 1989-ben nyilvánította népesedési világnappá július 11-ét, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a globális népességnövekedés mértékére és az ezzel járó problémákra.

A Földön jelenleg 7,8 milliárd ember él. Míg a fejlettebb országok az alacsony termékenységgel, a társadalom gyorsuló öregedésével, az ellátórendszerek fenntarthatóságával kapcsolatos gondokkal küzdenek, addig a fejletlenebb térségekben az élelmiszerhiány, a szegénység, az oktatás hiánya, a munkanélküliség, az alapvető egészségügyi és szociális ellátások biztosítása jelent komoly kihívást.

Az ENSZ legfrissebb számításai alapján 1987 óta a bolygó népessége 2,8 milliárd fővel emelkedett és 2020-ban megközelítette a 7,8 milliárdot.

A világszervezet közepes szintű prognózisa szerint a jövőben továbbra is gyarapodni fog bolygónk népessége, azonban lassuló ütemben. Az 1950. évi, 2,5 milliárdos érték megkétszereződéséhez 37 évnek kellett eltelnie, ezt követően az 1987-es, 5 milliárd fős népesség várhatóan 70 év után, 2057-re duplázódik 10 milliárdra. Az előrejelzés legtávolabbi évében, 2100-ban előreláthatólag 10,9 milliárd ember fog a Földön élni.

A népesség-előrejelzés fontos információkat nyújt a 2030-as fenntartható fejlődési célok megvalósításához is, amelyeknek fő célkitűzése a jobb jövő biztosítása bolygónk egészének, emberek milliárdjainak világszerte.

Az elmúlt évszázadokra visszatekintve a népesség egyre gyorsuló ütemben növekedett, a múlt század közepétől pedig robbanásszerűen emelkedett. Mindez azzal magyarázható, hogy a fejlődő országokban és régiókban is végbement az a demográfiai átmenet, ami a fejlett országokban már a 19. század végén, illetve a 20. század folyamán lezajlott: rendkívüli mértékben javultak a halandósági viszonyok, ezzel együtt emelkedett a várható élettartam. Bár a termékenység csökkent, a halandóság javulásával az emberek tovább élnek, és mindez jelentős népességgyarapodást eredményezett.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek