Mindig nosztalgikus vágyódással gondolt a dunántúli magyar vidékre. Érthető, hogy a költő és felesége, Tanner Ilona (Török Sophie) a városi lét nyugtalanító kereteit maguk mögött hagyva vidéken keresték a feloldódás és a kikapcsolódás lehetőségét, legalább a derűsebb hónapok idejére.

Babits esztergomi ottléte alatt is szerkesztette a Nyugatot, élénk postaforgalmat bonyolítva Esztergom és Budapest között. Emellett természetesen számos versének (Mint különös hírmondó, Vers a csirkeház mellől, Holt próféta a hegyen, Rímek, Búcsú a nyári laktól), műfordításának, prózai munkájának, egyéb alkotásának konkrét és tematikus helyszíne a város és a hegyi ház. 1938. augusztus 17-én, már betegen, itt olvasta fel a Jónás könyvét feleségének.

Babits betegsége idején is visszavágyott kicsi hegyi házába, mert az elmúlt boldog évek emléke és hangulata az életet jelentette számára. Szinte könyörgött feleségének: „Én szívesebben itt maradnék Esztergomban…” Utolsó erejével is dolgozott, Szophoklészt fordított, éjjeli szekrényéről vitte el Illyés Gyula a mű javító példányát.

Kortársa, Kosztolányi Dezső így írt róla: „Babits Mihály tragikus ember; tragikus érző; tragikus gondolkodó; tragikus laikus. Nem tudom hányan élnek ilyenek? … Senkit ostobábban nem vádoltak meg azzal, hogy játszik a szavakkal. Halálos játék ez, komoly játék, kétségbeesett játék”.

A XX. századi magyar irodalom klasszikus egyénisége 1941. augusztus 4-én gégerákban hunyt el a budapesti Siesta Szanatóriumban.