A Himnusz hangjaival vette kezdetét október 6-án a Rákóczi Szövetség és a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtár által szervezett megemlékezés a Római Katolikus Plébániatemplom mellett álló emlékműnél, ahol a szári Vértes Egyesület huszárai álltak díszőrséget.

Az aradi vértanúk emlékére megrendezett ünnepségen Lazók Zoltán polgármester a következő gondolatokat mondta: "Emlékezzünk Aradra! Emlékezzünk a hősökre, akik végig küzdötték a szabadságharc csatáit, és dicsőség helyett bitófa, vagy enyhébb büntetésként golyó általi halál jutott nekik osztályrészül. A 13 aradi vértanú kifejezte az akkori Magyarország társadalmi és etnikai sokféleségét, s ezen túl azt is, hogyan tudott egy eszme, a Magyarország boldogulásába, fejlődésébe vetett hit szolgálatába állni német, rác, szerb, magyar és örmény, egyszerű polgár és gazdag arisztokrata. Ahogyan Jókai írta: egy zászló alatt egy haza fiainak vallották magukat. Sajnos korunkból nemcsak a hősök, a gesztusok is elfogynak. Jó lenne egy olyan világban élni, ahol a tévedést beismerés követi, ahol elhangzik a sértés után a bocsánatkérés, és ezt nem tartja senki a gyengeség jelének. Jó lenne olyan világban élni, ahol egy gesztusértékű melléállást a köszönöm kifejezése követ. Arad gyertyái az erkölcsi példát világítják meg nekünk. Tanuljunk történelmünk nagy alakjaitól, és a széttöredező magyar valóságban addig nyújtsuk egymás felé a kezünket, amíg az átér ideológiai vagy gazdasági törésvonalak szakadéka felett. Tolsztoj igazsága legyen vezérfonalunk: Fogjunk össze mind, akik szeretjük a jót, és legyen zászlónk a cselekvő erény!"

A megemlékezés szónokaként Katona Csaba történész azt emelte ki beszédében, hogy az aradi vértanúk tekintetében ne a halálukra, hanem az életükre emlékezzünk elsődlegesen. Annyiszor hallottuk már, hogy ők vállalták a halált. Nem vállalták, nem álltak érte sorba. Készek voltak az életüket áldozni szükség esetén, de alapvetően egy megtorló önkény vette el az életüket, és nem a haláluk miatt példaképek számunkra, hanem az életük miatt. Ami az az életút, az a katonaként és emberként megvívott küzdelem, ami miatt nem jutalomban részesítették őket, hanem kivégzésben. 1849 nyarától 1850 elejéig komoly megtorlásokkal kellett számolnia a forradalom és szabadságharc résztvevőinek. Nem tizenhárom halálos áldozata volt a megtorlásnak, hanem közel 100 fő. Kivégezték Batthyány Lajost, az első felelős magyar miniszterelnököt Pesten, továbbá Mednyánszky Lászlót, Szacsvay Imrét, Jeszenák Jánost és Csányi Lászlót is. De gondoljunk azokra is, akiket „csak” várfogságra ítéltek, akik 10-15 évet töltöttek Brünn, Kufstein, Olmütz kazamatáiban. Gondoljunk az özvegyekre, milyen sors várt rájuk, hányan tudták fenntartani magukat, hiszen a halálos ítéleteken túl teljes vagyonelkobzással is sújtottak minden kivégzettet. Emlékezzünk ma minden mártírra, aki életét, boldogságát, a szabadságát áldozta, hiszen ennyi év elteltével is minden hazaszerető magyar ember tisztelettel gondolhat rájuk.

A visszatekintő gondolatok után Horváth Csongor színművész próza előadása következett. A rendezvény zárásaként a város önkormányzati, politikai, intézményi és társadalmi szervezeteinek képviselői helyezték el a kegyelet koszorúit, a tisztelet mécseseit az emlékmű talapzatánál.

A rendezvényen készült fotók itt tekinthetők meg: https://oroszlany.hu/media/fototar/2021/10/06/aradi-vertanuk-emleknapja