A fehérbot a vakok utcai közlekedésének közismert és elengedhetetlen segédeszköze. Alkalmazásának gondolata a francia Guilly d’ Herbemont grófnőtől származik. A párizsi utcán sétálgatva többször megfigyelte a nagy jármű- és személyforgalomban félénken és bizonytalanul közlekedő vakok állandó veszélyeztetését. A 20-as évek végén Párizs forgalma egyre fokozódott, a vakok veszélyeztetettsége egyre inkább növekedett. Ezért megsegítésükre egy könnyen felismerhető eszköz kézben hordásának a gondolatát vetette fel. Így jutott a "fehérbot" használatának a szükségességéhez, amelyet úgy a járművek vezetői, mint a gyalogosok távolról felismernek és tudják, hogy közöttük vak ember közlekedik. Használata fokozatosan terjedt el Európában és csaknem az egész világon.

Információink kb. 90%-át vizuális élményeinkből nyerjük, így természetes, hogy csak nagyon nehezen tudjuk elképzelni, miként lehet a kép, a látvány, azaz a látás nélkül létezni. Még a szótól is elborzadunk: vakság. Áltapintatból a vak embereket elneveztük világtalanoknak, pedig nem szeretik ezt a titulust, ahogy elutasítják a szánalmat is.

A vak és a gyengénlátó emberek túlnyomó többsége felnőttként veszíti el látását. Okai: elsősorban az öregedéssel együtt járó látásromlás, ezen kívül a cukorbetegség szövődménye, a zöld hályog, a különböző sérülések és balesetek.

A látássérültek másik csoportját a született és a gyermekkori vakok és gyengénlátók alkotják. A vezető ok a koraszülöttségből származó vakság, ezenkívül a különféle szembetegségek is (pl. zöld hályog, súlyos rövidlátás, látóideg sorvadás stb.) a látás részleges vagy teljes elvesztéséhez vezethetnek.