A megjelenteket Ürmös Lászlóné klubvezető köszöntötte, majd átadta a szót a rendezvény előadójának, Nagy Roland történész, levéltárosnak.

Klapka György 1820. április 6-án született Temesváron. Családja morva eredetű volt, egyik őse állítólag részt vett az 1620-as fehérhegyi csatában. Tanulmányait a temesvári elemi iskolában kezdte, majd piarista gimnáziumban járt és elvégezte a katonai iskolát. 1838. májusától a császári-királyi hadsereg 5. tüzérezredében hadapród, majd ágyús, innen bő két évre rá áthelyezték a bombász karhoz. 1849. január elején – 29 évesen – Kossuth Lajostól ezredesi rangot kapott, majd február végén már tábornokká léptették elő.

A vetített képes prezentáció bemutatta családi hátterét, katonai előmenetelét, végig kísérte az 1848-49-es szabadságharcban betöltött fontos szerepét. Érdekességként említette Petőfi Sándorral való összezördülését, melyről a költő később "Egy goromba tábornokhoz" című versében írt.

1849. július közepétől, mintegy 18 000 főnyi hadsereg élén Komáromban maradt lekötni az ellenséget, ekkor aratta legnagyobb diadalát. Csapatai július 29–30-án a Duna bal partján elűzték az erődöt körülvevő császári-királyi csapatokat, augusztus 3-án kitörtek a Duna jobb partján lévő sánctáborból, s szétzúzták a vár körül kiépített ostromzárat. Kis híján az egész ostromsereget elfogták. A hadvezérré érett Klapka győzelme egyben a szabadságharc utolsó sikere is volt, aminek komoly szerepe volt abban, hogy az osztrák és orosz erők nem kísérelték meg Komárom ostromát, hanem tárgyalásokkal igyekeztek megszerezni azt.

Komárom, az európai forradalmak utolsó bástyája október 2–4. között kapitulált. A vár átadása után Klapka Nagy-Britanniába szóló útlevéllel emigrált. A határon, Pozsonyban értesült a Haynau-féle „rendcsinálásról”. Hamburgon át Londonba, onnan Párizsba, majd Lipcsébe utazott, később Genfben telepedett le. Magánélete 1864-ben ért révbe, amikor feleségül vette a belga származású Ines d’Arbouint, házasságukból két fiú és egy leány gyermek született.

Az 1867-es kiegyezés után amnesztiával hazatért, 1868 és 1872 között illavai, majd temesvári országgyűlési képviselő. Életének utolsó éveit társadalmilag megbecsült személyként töltötte. 1892. május 17-én, Budapesten hunyt el, síremléke a Fiumei úti temetőben található, mely ma a Nemzeti Sírkert része.