A magyar és lengyel államok nagyjából egy időben alakultak, és évszázadokon keresztül a keleti és nyugati civilizációk kereszteződésében éltek. Talán ennek is köszönhető, hogy a magyar és a lengyel nemzeti sors sokszor hasonlóan alakult, s talán ez hozta létre a népek között kialakult különleges kapcsolatot, mely történelmünk mellett kultúránkban, képzőművészetünkben, irodalmunkban, zenénkben, humorunkban, s lelkünkben is összeköt bennünket.

Stanislaw Worcell lengyel publicista szavaival: "Magyarország és Lengyelország két ős tölgyfa, mindegyikük külön és önálló törzzsel, de gyökerei szélesen szétterülnek és összefonódnak a föld felszíne alatt, és láthatatlanul összekapcsolódnak egymással."

A két ősi tölgyfa nem csak jó időkben, hanem a megpróbáltatások során is bizonyította: a barátság kiállja a próbát. Ha csak a legújabb kori történelmünket nézzük, hosszú lenne felsorolni az egymás iránt megnyilvánuló barátság és segítségnyújtás alkalmait. Gondoljunk csak a második világháború sötét éveire, amikor a Magyarország a német fenyegetettség dacára kiállt a lengyel nép mellett. Ezt "nemzeti becsület" kérdésének tartottuk. Avagy a lengyel nép reagálását az 1956-os a magyar eseményekre, amikor vért adtak a magyar sebesülteknek, gyógyszer és élelmiszer-szállítmányokat indítottak el Budapestre.

A kimondatlan köteléket egy civil kezdeményezés öntötte formába. 2005-ben a Magyar- Lengyel Pilsudski Történelmi Társaság kezdeményezte a Magyar Lengyel Barátság emlékmű megalkotását, a Magyar Lengyel Barátság Nap megrendezését, valamint a magyar és lengyel testvérvárosok találkozóját Győr városában. A fáradhatatlan munkát követően 2007. március 12-én a Magyar Parlament, majd március 16-án a Lengyel Sejm egyhangú szavazattal március 23-át a lengyel-magyar barátság napjává nyilvánította.