Mondák, legendák így őrizték meg: „Erős volt a keze, tetszetős a külseje, s miként az oroszlánnak, hatalmas lába-keze, óriási termete, a többi ember közül vállal kimagaslott: így árasztotta el az adományok teljessége, s ez már testileg is méltóvá nyilvánította a királyi koronára”.

I. Béla magyar király és Richeza lengyel hercegnő fia volt. Több forrás tanúsítja vallásos buzgalmát, az igazságszolgáltatásban kifejtett tevékenységét. Egy legenda írója szerint: „Az igazság szigorúságát az irgalom szelídségével mérsékelvén úgy viselte magát alattvalói iránt, hogy azok inkább szerették, mintsem féltek tőle”.

A magyar lovagkor példaképe volt, erős hadakozó fejedelem, aki Magyarországot ellenségei ellen oltalmazta, s annak határait kiterjesztette. Halála után a magyarok három esztendeig gyászolták, szakállukat meghagyták, az aranypénzek egyik felére az ő képét verették.

A néphit sírjához is számos csodát fűzött, 1192-ben szentté avatták. A középkori krónikákban és legendáriumokban fennmaradt történetek - történések, látomások, forrásfakasztás, lova patkójának nyoma, Szent László csillaga - a nép körében máig fennmaradtak.

Magyar királyok és külföldi uralkodók példaképe, számos templom védőszentje volt.