A nemzetközi szervezet a karitatív és civil szervezetek, valamint a szociális szférában dolgozók figyelmét arra irányította, hogy nyújtsanak segítséget a szegénység elleni küzdelemmel kapcsolatos tevékenységek megszervezéséhez.

Aki szegény, az a legszegényebb. Mert nemcsak anyagiakban szűkölködik, hanem emberi kapcsolatokban, megértésben, szeretetteljes gyermekkorban… mindenben. És a szegénység beteggé is teszi testét, lelkét.

Kereshetünk statisztikai adatokat, rátákat a témában. Becslések szerint félmilliárddal nőtt a szegények száma a világon a covid járvány következtében, mely elsősorban Afrika és a Közel-Kelet országainak lakóit sújtotta leginkább. Ma még megjósolhatatlan, hogy mi lesz a végkifejlete a szomszédos Ukrajnában zajló háborúnak..

És egy hazai viszonyítás: a legszegényebb magyar településeken kétszer kisebb az egy főre jutó nettó jövedelem, mint a leggazdagabbakban. De táblázatok, számsorok soha nem képesek tükrözni a valóságot, hiszen elég, ha arra gondolunk, hogy a jól keresők mindig felfelé húzzák az átlagot, a rosszabbul állók tömegeit elrejtve ezzel.

És a racionális érvelésnél is erősebb, miért nem hagyatkozhatunk adatokra – vagy ha úgy tetszik, nem rejtőzhetünk mögéjük – mert arctalanná teszik azt, aminek nagyon is emberi arca van. A szenvedés emberi arcát.

Ahogyan Juhász Ferenc megírta egy versében: „Éhes vagyok, szóltam. Éhes vagyok, éhes vagyok én is, gagyogott öcsém. Mama ránk nézett szomorú szemével…” Ki tudja, ki szenvedett jobban, a kisgyermek vagy az édesanyja…