A május végére előzetesen meghirdetett városi lomtalanítással kapcsolatosan az Oroszlányi Környezetgazdálkodási Nonprofit Zrt. közleményt adott ki.
A május végére előzetesen meghirdetett városi lomtalanítással kapcsolatosan az Oroszlányi Környezetgazdálkodási Nonprofit Zrt. közleményt adott ki.
Az épület kétszeri fertőtlenítése után szombaton visszaköltözhettek az oroszlányi fedél nélküliek a hajléktalanszállóra.
Hétfőtől csak szájmaszkban szállhatunk fel a járművekre, és az első ajtót kell használni azokon a járatokon, amelyek nem érintik Pest megyét és Budapestet.
A Vízmű ismét végez helyszíni munkálatokat a kijárási korlátozás enyhítése okán. Az ügyfélszolgálati irodák azonban továbbra is zárva vannak.
A rendőrök őrizetbe vették azt a 26 éves oroszlányi férfit, aki a gyanú szerint dulakodás hevében úgy mellkason szúrta testvérét, hogy a helyszínen életét vesztette.
Értesüléseink szerint a Wescast oroszlányi kipufogógyárában elkezdték elküldeni a még ott dolgozó nagyjából 800, határozatlan idejű szerződéses munkás jelentős részét, erről csütörtökön tájékoztatták a gyárban működő Vasas szakszervezetet, pénteken pedig a Vasas Szakszervezeti Szövetség országos vezetése is konzultált mind a helyi alapszervvel, mind a gyár vezetőségével.
Május 10-e a mentők napja Magyarországon. 1887-ben e napon alakult meg az Országos Mentőszolgálat elődje.
A Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtár munkatársai az elmúlt hetekben is igyekeztek hasznossá tenni magukat.
A minden évben megrendezett Európa nap (május 9.) az európai béke és egység ünnepe. Ezen a napon a történelmi jelentőségű "Schuman-nyilatkozat" évfordulóját ünnepeljük. Robert Schuman francia külügyminiszter 1950. május 9-én Párizsban olyan új politikai és gazdasági együttműködést vázolt fel Európa számára, amely lehetetlenné teszi a háborút a kontinens országai között.
A Nemzetközi Vöröskereszt 1949-ben nyilvánította május 8-át világnappá, ez a dátum az alapító, Henri Dunant születésnapja. Ezzel el is jutottunk a Vöröskereszt megszületésének ötletéhez, mely erősen a történelemben gyökerezik.