Szilveszter az év búcsúztatása mellett a petárdák, tűzijátékok és egyéb pirotechnikai eszközök éjszakája is. Néhány szabály betartásával az ilyenkor bekövetkező balesetek számát csökkenthetjük.
Míg sok embernek öröm, addig az állatoknak rémálom is lehet a szilveszteri petárda és tűzijáték. A zaj és légnyomás hatására előfordulhat, hogy a kutyák annyira bepánikolnak, hogy megzavarodnak és elkóborolnak.
Vége a karácsonyi forgatagnak, a folyamatos sütés-főzésnek, vendégjárásnak, a bőséges étkezéseknek, de bizonyára akad még maradék a hűtőben, kamrában az ünnepi ételekből.
Az oroszlányi kosarasok a KTE Duna Aszfalt ellen léptek pályára a bajnokság karácsony előtti fordulójában.
Közel harminc produkciót vonultatott fel az OKSZÍK idén az adventi időszak alatt, melyre több ezren kilátogattak a főtérre, nem csak Oroszlányból, de a környező településekről és Tatabányáról is.
Tizenkét éve indult útjára a Fénylánc kezdeményezés, hogy az év legsötétebb napján fényt hozzon az életünkbe. Ennek szellemében gyulladt fel hagyományosan a máglya szombat este a víztoronynál.
A közelmúltban számoltunk be az oroszlányi a BorgWarner hagyományos jótékonysági bolhapiacáról, most pedig ismét jótékonykodott az Ipari Park zászlóshajója.
Mint arról november közepén beszámoltunk, Kömlőd, amellyel eddig közös hivatalt működtetett a község, felmondta az együttműködést.
Állampolgári esküt tett Rajnai Gábor alpolgármester és Rózsa Szilvia anyakönyvvezető előtt csütörtökön újabb honfitársunk, s ezzel 45-re emelkedett azok száma, akik Oroszlányban vehették át idén új okmányaikat.