Pneumococcus védőoltásra
Pneumococcus védőoltásra
Az elmúlt évekhez hasonlóan, Halottak napja közeledtével megemlékezést szervezett az oroszlányi Rákóczi Szövetség hétfőn a majki, Madár-hegyi temetőben található katonasíroknál. A megjelenteket - köztük Lazók Zoltán polgármestert, Szabó Mihály alpolgármestert és Nagy Miklóst, a Vitézi Rend Komárom-Esztergom megyei székkapitányát - Nagy Roland, a civil szervezet elnökségi tagja köszöntötte.
Megtartotta alakuló ülését az Oroszlányi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete. Öt fő nemzetiségi települési képviselőt választottak az arra jogosultak október 13-án, az önkormányzati választások alkalmával.
Ünnepélyes keretek között kezdte meg munkáját a hétfői alakuló ülésén az újonnan megválasztott szlovák önkormányzat. Az ülésen Rajnai Gábor alpolgármester mellett ott volt File Beáta jegyző és Molnár Miléna aljegyző is.
Október végén és november első napjaiban sokszor riasztják a tűzoltókat kegyeleti mécsesek vagy gyertyák okozta tüzekhez.
Az influenzaszezon a téli hónapokra esik, a hideg, nedves levegőn ugyanis a kórokozók jól érzik magukat, hatékonyan terjednek, miközben az alacsony hőmérséklet rontja a nyálkahártyák teljesítményét.
Likerecz Attila és Bagócs János versenyzői az OVSEE színeiben 5 indulóval vettek részt a Műegyetem Kupán, és 5 első helyezéssel zárták a súlyemelőviadalt a hétvégén.
Oroszlány Város Önkormányzata 88.465.000 Ft vissza nem térítendő támogatás felhasználásával valósította meg az EFOP-2.2.3-17-2017-00039 azonosító számú, Az Önkormányzati Szociális Szolgálat Családok Átmeneti Otthona épületének fejlesztése című projektet 2018. február 6. és 2019. október 27. között.
Városunkban rendezték meg, a „Hagyományos régiók, régiók hagyománya” címet viselő XIII. Vass Lajos Népzenei Találkozót és Versenyt, vasárnap délelőtt.
Önkéntesek jelentkezését várja a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), hogy kiderüljön, változott-e a magyar háztartásokban az élelmiszerpazarlás mértéke.