Lakossági adatgyűjtés
Lakossági adatgyűjtés
Mind minden év elején, gyermekekkel, gyermekvédelemmel foglalkozó dolgozók, a település intézményvezetői, egészségügyi és rendészeti szakemberei találkoztak kedden Oroszlányban.
A tervek szerint az oroszlányi önkormányzat 1 milliárd 256 millió forintot költene el ebben az évben fejlesztésekre.
A közösségi oldalak népszerűségének fő oka, hogy könnyen lehet kapcsolatokat létesíteni, kommunikálni ismerősökkel, és ismerkedni ismeretlenekkel.
A közlekedési balesetek megelőzése érdekében fontos, hogy a kerékpárosok a közlekedési szabályokat betartsák. Csak olyan kerékpárral vegyenek részt a közúti forgalomban, amelyek a kötelező tartozékokkal fel vannak szerelve.
Heten vettek részt a hétvégén Likerecz Attila és Bagócs János tanítványai közül a BKV Előre fővárosi csarnokában megrendezett Baczakó súlyemelő emlékversenyen.
Az ausztriai Schettereggben került sor a hétvégén plochingeni testvérvárosunk szervezésében a 13. Nemzetközi Síversenyre.
Tizenegyedik alkalommal rendezte meg a művelődési központban az oroszlányi Bakfark Bálint Alapfokú Művészetoktatási Intézmény szombaton Valentin-napi hangversenyét.
Ideális időben, ragyogó napsütésben és plusz 12 fokban startolt a főtérről az év első PartyFutása szombat délután.
Sikeres tavalyi évet zárt Oroszlány civil életének egyik legaktívabb közössége, Oroszlány Barátainak Köre.