Év végére a mezőgazdasági termelői árak 2017 azonos időszakához képest 4,4%-kal nőttek, amit a növényi termékek árának 9,1%-os emelkedése, illetve az élő állatok és állati termékek árának 3,1%-os csökkenése eredményezett.
Év végére a mezőgazdasági termelői árak 2017 azonos időszakához képest 4,4%-kal nőttek, amit a növényi termékek árának 9,1%-os emelkedése, illetve az élő állatok és állati termékek árának 3,1%-os csökkenése eredményezett.
Nagy Csaba köszöntötte szombat délután a Rákóczi Szövetség 22. alkalommal megrendezett doni megemlékezésén megjelenteket.
Tovább csökkent a megyénkben nyilvántartott álláskeresők száma az egy évvel korábbihoz képest, így a munkanélküliségi ráta jelenleg 2,2% - hangzott el a kormányhivatal sajtótájékoztatóján.
Helyszíni ellenőrzések Komárom-Esztergom megyében a 3. héten.
Rendkívüli üléssel kezdte munkáját csütörtök délután a város képviselő-testülete, amin egyetlen napirendi pont megvitatása várta a döntéshozókat: a Szociális Szolgálat Családok Átmeneti Otthonának ideiglenes elhelyezése.
Elkészült az E-kárbejelentő nevű mobilapp, így ezentúl a hagyományos kék-sárga kárbejelentő töltögetése helyett már egyszerűen egy mobillal is megoldható a baleset kárügyintézés – jelentette be a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).
A vízgazdálkodási hatósági jogkör gyakorlásáról szóló 72/1996.(V.22.) Korm. rendelete 2016. június 15-én hatályba lépett módosítása átalakította a vízgazdálkodással kapcsolatos települési önkormányzat jegyzőjéhez delegált hatósági jogköröket, mely változást hozott a kutak engedélyezésében is.
A Szociális Szolgálat január 1-től jelzőrendszeres házi segítségnyújtás néven új ellátási formát vezet be.
Az Országgyűlés elfogadta a következő népszámlálás végrehajtásáról szóló 2018. évi CI. törvényt, amely szerint 2021 tavaszán kerül sor a tízévenkénti összeírásra.
Már minden aktuális bevallási információ elérhető a NAV honlapján, sőt, akik teljes egészében maguk készítik bevallásukat, már hozzáférhetnek a 18SZJA webes kitöltő programhoz.