Önkormányzat
2016. augusztus 25.
Kezdődik az épületfelújítás

Lazók Zoltán polgármester és Madarász András, a V-DBK Vagyonkezelő Kft. ügyvezetője augusztus 23-án írta alá azt a vállalkozási szerződést, amelynek keretében megkezdődik a Petőfi udvar 6-7. szám alatti, 24 lakásos lakóépület felújítása.

Önkormányzat
2016. augusztus 23.
Indokolták az elismeréseket

1992-ben döntött úgy Oroszlány város képviselő-testülete, hogy augusztus 20-án, nemzeti ünnepünkön, kitüntetéseket adományoz azoknak, akik személyes példamutatásukkal, a településért végzett munkájukkal, a város életében a közösség javára kifejtett kimagaslóan és tartósan eredményes tevékenységükkel hozzájárultak ahhoz, hogy Oroszlány dinamikusan és töretlenül fejlődjön.

Kék hírek
2016. augusztus 23.
Célkeresztben az ittas vezetők

A Komárom-Esztergom megyei rendőrök a statisztikai adatok emelkedése miatt, az ittas járművezetésre, a balesetek bekövetkezésének egyik legjelentősebb kockázati tényezőjére és a változó időjárási körülmények adta közlekedésbiztonsági kockázatokra fektetik a hangsúlyt.

Közélet
2016. augusztus 22.
Sportoltak az oroszlányiak

Fennállásának százötödik évfordulóját ünnepelte az Oroszlányi Önkéntes Tűzoltó Egyesület vasárnap. A Flórián téren tartott koradélutáni megemlékezésen Tyukodi József köszöntötte a meghívott vendégeket.

Hír
2016. augusztus 21.
A magyarságot ünnepelték Oroszlányban

Az államalapítás a magyarság egyik legősibb ünnepe, amiről országszerte és határainkon túl is megemlékezünk minden évben augusztus huszadikán. Nem volt ez másképp Oroszlányban sem, ahol a szervezők igencsak kitettek magukért: változatos programokkal várták az érdeklődőket a Szent Borbála téren.

Önkormányzat
2016. augusztus 20.
Huszonötödik alkalommal adták át az elismeréseket Oroszlányban

Lazók Zoltán polgármester köszöntötte Szent István napján a képviselő-testületi ülés vendégeit, meghívottait, valamint a helyi televízió nézőit, majd az az ünnepi gondolatokat követően File Beáta jegyző ismertette a kitüntetettek munkásságát. Az augusztus 20-i elismerést minden évben azoknak ítélik oda, akik a közéletben, a tudomány, a gazdaság, a kultúra, a sport, vagy az élet egyéb területén kimagasló és tartós tevékenységükkel hozzájárultak Oroszlány hírnevének, elismertségének gyarapításához.

Közélet
2016. augusztus 19.
„Lecsóztak” a szépkorúak

Kellemes illatok töltötték be csütörtök délben az Idősek Otthonának udvarát, ahol zeneszó mellett készült az ízletes lecsó, amihez az alapanyagokat a helyi vállalkozó, Madarász István biztosította térítésmentesen.

Hír
2016. augusztus 19.
Iskolakezdési támogatás

Az iskolakezdési támogatás béren kívüli juttatás, amit a szülők tankönyv, taneszköz, ruházat vásárlására használhatnak fel. A támogatást – papír alapon vagy elektronikus formában kibocsátott – 2016. július 3-tól december 31-ig beváltható – utalvány formájában kaphatják azok, akiknek gyermeke közoktatási intézményben tanul.

Hír
2016. augusztus 18.
Az aradi vértanúk emlékműve is megújul

Az Oroszlányi Rákóczi Szövetség Millenniumi Alapítványának kezdeményezésére újítják fel napjainkban a Munkás Szent József római katolikus templom mellett álló aradi vértanúk emlékművét.

Hír
2016. augusztus 18.
„Nem egyszerű, de nagyon ütős” – megyénkben is megízlelhető az Őrség aranya

Munkaigényes, bonyolult. Bizonyos lépések sok problémát okoztak, de orvosoltuk. Kihívást jelentett, fejtörést okozott az elkészítése – így jellemezték az Őrség zöld aranyát, a Magyarország Tortája verseny idei győztesét megyebeli cukrászok szerdán a tatabányai Stop Cukrászdában, ahol Rabóczky Jánosné tulajdonos már tízedik alkalommal hívta az ország tortájának ízlelésére, bemutatására megyebeli kollégáit, szakmabelieket és újságírókat.

Elérhetőségeink
  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Takács Károly
    Oroszlány Város polgármestere
Népszerű cikkek