Tánc-Zene
2015. december 14.

St. Martin

Több mint félezer ember előtt adott a szabadtéri színpadon nagysikerű karácsonyi koncertet vasárnap este St. Martin, aki a világ egyik legismertebb szaxofonművésze. Kezdő zenészként különféle együttesekben próbálta ki magát (Első Emelet, Prognózis, a Névtelen Nulla), majd egy zenekarral a karibi szigetvilágot bejáró luxushajón muzsikált egy évig.

Közélet
2015. december 14.

Szlovákok napja Oroszlányban

Húsz évvel ezelőtt, 1995-ben alapították az oroszlányi szlovák nemzetiség érdekvédelmi szervezetét, amelynek tagjai minden évben megemlékeznek a nemzeti kisebbségi napról (december 18.), mint tették ezt vasárnap is.

Tánc-Zene
2015. december 13.

Díjkiosztó és pánsíp koncert

Fátrai Márta, az Oroszlány Barátainak Köre elnöke köszöntötte elsőként szombat délután a 12. alkalommal megrendezett szeretetkarácsony programjának résztvevőit a művelődési központ színháztermében, de már ezen ünnepi eseményt megelőzően sem unatkoztak a főtérre kilátogatók, hiszen a szabadtéri színpadon a József A. iskola diákjai adták elő karácsonyi műsorukat.

Kultúra
2015. december 12.

Bűbájos boszorkák magyar hagyományok szerint

Amolyan „banya-tanyává” alakult át péntek délután Oroszlányban a Művelődési Központ 123-as terme, ahol a hol rémisztő, hol bájos boszorkákra, de természetesen fiúkra is várt a „Bűbájoló” Luca program, köztük a banyatanoda is. A feladatok között szerepelt luca-totó, boszikirakó, ráolvasás gyógyítása, boszivadászat és banyarodeó. A tanoda elvégzését Boszorkány Oklevél igazolta, melyet kézjegyével személyesen a főboszorkány, Bibircsóka látott el.

Hír
2015. december 12.

Kazánstart

A fűtőmű elő kazánja pénteken 16 óra 14 perckor elindult, és azóta folyamatosan üzemel – tájékoztatta Lazók Zoltán polgármestert Kovács András Zoltán, az Oroszlányi Erőműfejlesztő Zrt. vezérigazgatója.

Kék hírek
2015. december 12.

Újra jöttek a trükkösök!

Trükkös csalásokra, lopásokra hívja fel az idősek figyelmét a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság. Legutóbb egy tatai asszony figyelmét terelték el ismeretlen elkövetők.

Sport
2015. december 12.

Bukta

Sejteni lehetett, hogy egy nagyon harcos, igazi csapatként funkcionáló TF-hez érkezik az OSE szerdán, akikkel, ha az elejétől fogva nem veszik fel a kesztyűt, alaposan megszenvednek. Ennek ellenére nem volt elég kemény, fegyelmezett az együttes, sorra hozta a rossz döntéseket támadásban. Nem volt csapat, mindenki ment a saját feje után, és ez az egyénieskedés egy ilyen jól szervezett ellenfél ellen nem vezethetett máshova, minthogy -12 pont állt a negyed végén az eredményjelzőn.

Mozaik
2015. december 11.

Hirdetmény

Oroszlány Város Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve az idei évben is csatlakozott a hátrányos szociális helyzetű felsőoktatási hallgatók, illetve a felsőoktatási tanulmányokat kezdő fiatalok támogatására létrehozott Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer újabb fordulójához.

Mozaik
2015. december 11.

Tájékoztató az év végi hulladékszállításról

Az Oroszlányi Környezetgazdálkodási Nonprofit Zrt. tájékoztatja Oroszlány város tömbös beépítésű területének lakosságát, hogy az ünnepek idején a hulladékszállítás rendje az alábbiak szerint alakul:

Kultúra
2015. december 10.

Tartalmas hétvége következik

Három arany- és egy platinalemez büszke tulajdonosa Vásáry André, aki a közelmúltban adott nagysikerű koncertet az adventi programsorozat részeként, ezen a hétvégén pedig újabb közönségcsalogató események várják Oroszlány lakóit a főtéren és a művelődési házban.

Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek