Indul a panelprogram
Megjelent a "panelprogram" pályázati kiírása, melynek keretében 4-60 lakásos társasházak pályázhatnak 50%-os támogatásért. A pályázatokat 2015. március 9-től lehet benyújtani. Oroszlány a költségvetési koncepcióban 80 millió Ft-os alapot javasol létrehozni a várható pályázatokhoz kapcsolódó önerő, illetve a KDOP-3.1.1-es projektben vállalt Homlokzatfelújítási Alap forrásbiztosítása érdekében.
Felhívás
Tisztelt Városlakók!
Az Oroszlányi Szolgáltató Zrt, mint a Malom és a Felső tó üzemeltetője, szeretne mindenkit figyelmeztetni arra, hogy a korcsolyázás és egyéb jégen való tartózkodás tilos és életveszélyes.
Tisztelettel megkérjük Önöket, hogy ezt tartsák be, és figyelmeztessenek másokat is! Cégünk az esetleges balesetekért felelősséget nem vállal.
Előzzük meg közösen a tragédiákat!
Köszönettel: OSZ Zrt
Az új jegyző
Oroszlány új jegyzője, dr. File Beáta az Államigazgatási Főiskola igazgatás-szervező szakán szerezte első diplomáját, majd a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen személyügyi szakértői végzettséget szerzett. Ezt követte Janus Pannonius Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának jogász diplomája, majd a közigazgatási és a jogi szakvizsga.
Ennyi minden változik!
Jön a fizetős M0-s, egy rakat új adó, illetve pár adókedvezmény, változnak a cafeteria szabályai, indul a fuvarozókat ellenőrző elektronikus rendszer, változik a KRESZ-vizsga, és az autóbontók is kapnak egy plusz adminisztrációt – a változásokat összegző összeállítást a HVG készítette.
A közvéleményt és a szakmát is hidegzuhanyként érte a hír 2014 végén: a személyautók számára eddig díjmentes autópálya-szakaszok – az M0-s egyes részei, a fővárosba bevezető autópályák bevezető szakaszai és a vidéki elkerülők – fizetőssé válnak az év elejétől. A hatalmas felzúdulást kiváltó terv úgy szól: január 1-jétől úgynevezett megyematricákat vásárolhatnak az autósok, ezek éves díja ötezer forint, és így lehet igénybe venni a megye összes fizetős útszakaszát. A gyors bevezetés miatt egyetlen kedvezményt nyújtottak: azok, akik a február végéig megveszik az éves matricát, megússzák a pótdíjfizetést, ha januárban matrica nélkül használták az fizetős szakaszokat.
Bursa Hungarica pályázat eredménye
Oroszlány Város Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve az idei évben is csatlakozott a hátrányos szociális helyzetű felsőoktatási hallgatók, illetve a felsőoktatási tanulmányokat kezdő fiatalok támogatására létrehozott Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer újabb fordulójához.
Hét hosszú hétvége vár ránk
Munkaszüneti napokban (ünnepnapokban) a 2015-ös esztendő sem fog szűkölködni. A nemzetgazdasági miniszter által kiadott rendelet alapján 2015-ben négynapos hétvégéből 3 lesz, összesen 7 hosszú hétvége vár ránk.
-
Január 1. - 2015 máris egy hosszú hétvégével indul: január elseje csütörtökre esik, így nem január 2-a, hanem január 5-e lesz az első munkanap. Ezt viszont le kell dolgozni január 10-én.
-
Március 15-e kapcsán rossz hír, hogy 2015-ben vasárnapra esik az 1848-as forradalom és szabadságharc ünnepe.
-
Húsvét: április 5-6. ismét három napos hétvégét jelent, mivel 6-a hétfői napra esik.
Zárva a Művelődési Ház
Tisztelt Látogatók!
Technikai okok miatt – a fűtés elégtelen működése – az oroszlányi Gárdonyi Géza Városi Könyvtár és a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ
2015. január 2-án pénteken és 3-án szombaton
zárva lesz!
Megértésüket köszönjük!
Hatékony megelőzés, tűzmentes karácsony
Advent és karácsony idején sokszor okoz tüzet a meggyújtott gyertya, mécses, vagy a zárlatos égősor. A katasztrófavédelem idén is kiemelt figyelmet fordított ezeknek a tüzeknek a megelőzésére.
Technikai okok miatt zárva a könyvtár és a Művelődési Központ
Tisztelt Látogatók!
Technikai okok miatt – a fűtés elégtelen működése –az oroszlányi Gárdonyi Géza Városi Könyvtár és a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ 2015. január 02-án pénteken és 03-án szombaton zárva lesz!
Megértésüket köszönjük!
2015. első napján üdvözlöm Oroszlány minden lakóját!
Első alkalommal van lehetőségem polgármesterként köszönteni önöket a karácsonyi ünnepeket követően, az újév küszöbén.