Hír
2023. március 28.

Rákóczi dicső kora

Az Országgyűlés 2015-ben a fejedelem születésnapját, március 27-ét Rákóczi emléknappá nyilvánította.

A jeles nap alkalmából, az oroszlányi Rákóczi Szövetség „A fejedelem” című oratorikus emlékműsorral emlékezett, melyen közreműködött Lakatos Dóra énekművész, Czető Ádám és R. Kárpáti Péter színművész.

Az 1 órás előadás szemléletesen tárta a közel 70 érdeklődő elé a kuruc kor, a szabadságharc, az életrajzi elemek mellett a kor népzenei és balladavilágát, így tisztelegve az utolsó erdélyi-magyar fejedelem emléke előtt.

II. Rákóczi Ferenc vezérlő fejedelem nevéhez a nemzet iránti teljes önfeláldozás, a magyarság nemzetté kovácsolása, és a leghosszabb ideig tartó szabadságharc fűződik. Ennek bukása után sem választotta a császár által felajánlott megalkuvást, behódolást, hanem inkább örökös száműzetésbe vonult.

Az előadás érdekessége, hogy Rákóczi életét nyomon követhetjük a vele sírig kitartó, hűséges bujdosó-társa és rajongója, Mikes Kelemen híres törökországi leveleiből, visszaemlékezéseiből.

„Üzenem a jövőbeli gyermek nemzedéknek Magyarországon, hogy tiszteljék hazájukat és becsüljék, hogy ezen a földön élhetnek. Őrizzétek meg értékeit és emlékeit! Beszéljetek róla úgy, mintha kincs lenne!” – vallotta II. Rákóczi Ferenc.

A megemlékezés a II. Rákóczi Ferenc szobor koszorúzásával zárult.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek