A királyfi Rómába zarándokolt, ahol remetéskedett, majd egy birtokoshoz szegődött és annak a nyáját őrizte. A legenda adott alapot arra, hogy a pásztorok védőszentjévé választották. Kultuszának nyomai hazánkban a 18. században bukkantak fel. Ettől az időtől kezdve találkozhatunk szobraival, képeivel, amelyek leggyakrabban pásztorként ábrázolják.

Tiszteletének legnagyobb propagálója Padányi Biró Márton veszprémi püspök volt, aki a Sümeg melletti Deákiban kápolnát építtetett tiszteletére, ahová az 1755. évi marhavész idején, október 20-án körmenetet is vezetett. Szobrai főleg a Dunántúlon, Buda vidékén, Heves megyében és a Jászságban gyakoriak, és sűrűn szerepel üvegképeken is.

Egy-egy marhavész után számos községben helyeztek el Vendel szobrot, rendszerint a falu végén vagy a határ azon részén, amelyen az állatok a legelőre jártak. Szent Vendel napját ugyancsak számos községben fogadott ünnepnek tartották, körmenetben vonultak a szobrához, hogy a falut megvédje a dögvésztől. Göcsejben Szent Vendel napján nem fogták be a szarvasmarhát, hogy kár ne essék bennük. A jószágtartó gazdák, a pásztorok, elsősorban a juhászok védőszentjükként tisztelték.

A Vendel-kultusz nyomait Nyugat és Közép-Európában is megtaláljuk; ezek általában marhavész elleni védekezésre, az őszi beterelésre, a pásztorszegődtetésekre utalnak.